Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott. Így Vekerdy Tamás tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.

Korábbi cikkünkben Vekerdy Tamás arról írt, micsoda is pontosan a gyermekbántalmazás. Ebben az írásban arról lesz szó, milyen válogatott módokon jelenik meg a magyar társadalomban.

Vekerdy Tamás tanácsai a Nők Lapja olvasóinak

Arról beszéltünk a múltkor, egy anyai levél kapcsán, hogy mit is tehetünk – iskola és szülők, lehetőleg együttesen –, hogy gyerekeinket megvédelmezzük az úgynevezett „bántalmazástól”, testi és lelki zaklatástól, károsítástól. A levélíró beküldött egy felvilágosító füzetecske tizenkilenc írásos-rajzos példájából összevágott, fénymásolt lapot, amelyet gyerekének harmadik osztályában, az iskolában kiosztottak, a gyermekbántalmazás elleni küzdelem jegyében.

A felvilágosító füzet azonban ábráival együtt felnőttek – orvosok, védőnők, családgondozók, rendőrök és pedagógusok – számára készült, hogy a különféle jelekből fel tudják ismerni a gyermekbántalmazást. A levélíró úgy gondolta, hogy egy ilyen lap kiosztása, különösen a szülőkkel való előzetes megbeszélés nélkül, önmagában is kimerítheti a gyermekbántalmazás fogalmát, és felvetette a kérdést:

hogyan biztosíthatnánk igazi védelmet gyerekeinknek, mi is ez a gyermekbántalmazás és mit tehetnénk ellene szülők, tanárok, felnőttek?

Nem mondhatjuk el elégszer azt, amiről a napilapok is hírt adtak az elmúlt év vége felé, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete Nemzetközi Gyermeksegélyezési Alapjának 27 országra kiterjedő, legutóbbi felmérései szerint Magyarország „rossz hely”, „veszélyes hely” a gyerekek számára!

Kapcsolódó: Riasztó adatok a magyar gyerekek szexuális kizsákmányolásáról

A halállal végződő gyermekbántalmazások listáján legelöl a „legjobb”, „legszelídebb” országok állnak, a köztudottan türelmes, gyerekbarát országok, mint Spanyolország, Olaszország, Görögország, de ott vannak a kevésbé napfényes északiak is, mint Írország, Norvégia, Hollandia, Svédország. Mi sajnos, a 27 ország közül az 5 legveszélyesebb közé tartozunk, a 23. helyen állunk.

Borzalmasan hangzik, de éves átlagban havonta 2 gyermek hal meg Magyarországon bántalmazás következtében.

(És ehhez a felmérés hozzáteszi, hogy nagy átlagban egy feltárt esetre 25 elleplezett eset, „véletlen baleset” jut!) A bántalmazók az esetek legnagyobb részében az apák (méghozzá a vér szerinti „édes”-apák!) – 41 százalék –, és mindjárt a második helyen az anyák állnak 39 százalékkal. (Az anyák általában a kisebb gyerekeket, elsősorban a csecsemőket, az apák a nagyobbakat fenyítik.)

Kapcsolódó: „Segítség! Zsarnok a férjem” – Vekerdy Tamás tanácsai

Eszembe jut, hogy kezdő pszichológus koromban, Budapest egyik nem szelíd kerületében mindig feltettem az obligát kérdést a rendelőben hozzám kerülő szülőknek: – Mivel büntetik a gyereket?
Ilyen válaszokat kaptam: – Savanyúcukor-megvonással. – Nem nézheti a tévét.
És én néztem a rémült, szomorú gyerekeket – akik megismételték a szülői kijelentéseket, vagy csak néztek rám, és nem válaszoltak –, és nem tudtam, hogy a szememnek higgyek vagy a fülemnek.

Míg aztán a tehetetlenség kétségbeesése kisajtolta belőlem a megváltoztatott kérdést: – Ha meg kell verni a gyereket, mivel szokta elverni? – Vagy: – Ha verni kell a gyereket, inkább maga veri vagy a férje?
Tüstént egyetértő mosoly villant fel a kérdezett arcán, látta, hogy nem egy életidegen, tapasztalatlan hülyével ül szemben (pedig az voltam!), és örömmel válaszolta: – Általában a kezemmel verem, de azért a fakanál oda van készítve a kalaptartóra az előszobában, hogy mindig lássa a gyerek, és néha lekapom onnan. – Vagy:

– Többnyire én verem, mert a férjemnek túl nagy a keze, és félünk, hogy a csontja is törik…

Hiába kerültem egy idő után újabb, szelídebbnek tűnő kerületbe, a beszámolót hosszan folytathatnám. A kirándulásra is elvitt, kilencágú kutyakorbácstól kezdve (amelyik szintén mindig ott lógott az előszobában, de amelyikkel a két testvér közül mindig csak a nagyobbik, a fiú kapott ki), a tanító néni által javasolt vasalózsinórig („én is azzal vertem a gyereket, ember is lett belőle!”).

Kapcsolódó: „Adjam vissza, ha rám csap a gyerek?” – Vekerdy Tamás válasza

Nem akarom tovább sorolni a rémségeket. De amikor arról panaszkodunk, hogy gyerekeink agresszívek, vagy hogy meghökkentően agresszívek vagyunk a közlekedésben, vagy hogy magas nálunk már a kamaszkori öngyilkossági kísérletek száma is (befelé fordított agresszió!), vagy általában arról – szélesebb társadalmi értelemben –, hogy Magyarországon, a viselkedéskultúrában családon belül és kívül „kemény futballt” játszunk, akkor nem szabadna elfeledkezni arról, hogy az elszenvedett agresszió szüli az újabb agressziót az elszenvedőben!

Az apák által elkövetett gyermekbántalmazás nagyon gyakran összefügg, együtt jár az anya bántalmazásával. És: minél nagyobb a gyerek, a bántalmazás annál súlyosabb következményű.

De hadd mondjak valami vigasztalót is. Németország a példa arra – konzervatív, poroszos nevelés! –, hogy az egységes társadalmi fellépés milyen változásokat hozhat akár egy évtizeden (12 éven) belül. 1992-ben a 12 és 18 év közötti gyerekek 42 százaléka részesült még rendszeres testi fenyítésben (nemegyszer bottal vagy szíjjal); 2004-ben már csak 5 százalékuk. 12 évvel ezelőtt a svéd szülők 69 százaléka még elfogadhatónak tartotta a testi fenyítést, mára ez a szám 11 százalékra csökkent.

Tudnunk kell: szegény és gazdag családok között nincs különbség a gyermekbántalmazás arányszámaiban!

Még egyszer vissza kell majd térnünk erre a problémára, egy-két példa erejéig, választ keresve arra a kérdésre, hogy egy-egy elébünk kerülő esetben mit is tehetünk. 
Nők Lapja 2005/4. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images

Még kapható a Nők Lapja 75 évkönyv bookazine az újságárusoknál!