Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott. Így Vekerdy Tamás tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.
Egy olyan anyuka levelét közöljük, aki nem tudja, mit tegyen kamasz fiával. A gyerek jó képességű, mégsem akar érettségit szerezni vagy egyetemre menni. Ehelyett inkább dolgozna, ami a leválás, függetlenedés első lépcsője is lenne – nem könnyű helyzet. Íme a szülő levele:
„A fiunk második gimnazista, értelmes, okos, tehetséges gyerek. A tanárai is így tartják. Jó bizonyítványt kapott. És most abba akarja hagyni a gimnáziumot, dolgozni akar. Nem tudjuk őt meggyőzni, hogy később ezt meg fogja bánni, hogy kerülhet még olyan helyzetbe az életben, hogy az érettségire szüksége lesz, vagy mégiscsak egyetemre akar menni.
Egyre csak azt hajtogatja, hogy ennek a sok tanulásnak semmi értelme, megunta, megutálta, dolgozni akar.”
Vekerdy Tamás véleménye a továbbtanulásról
Jó lenne tudni, hogy a gyereknek az iskolával van-e baja, esetleg valamelyik tanárával, vagy netán az osztálytársaival. Valószínűnek látszik azonban, hogy a sokszor tényleg értelmetlenül nagyra növelt gimnáziumi tananyag riasztja el, ami manapság úgyszólván lehetetlenné teszi a gimnazisták számára, hogy életkoruknak megfelelő diákéletet éljenek.
Kapcsolódó: Ha már továbbtanulás… A pszichológus tanácsai a központi felvételi szóbeli vizsgájához
Diákéletet, amelybe az iskolán és a hajszolt – sokszor éjszakába nyúló – tanuláson kívül sok minden más is belefér. A barátkozásoktól és baráti meg szerelmes csavargásoktól kezdve az olvasásig, zenélésig, zenehallgatásig, színházig és moziig; kirándulásig, gyalog vagy biciklin; télen korcsolyázás, nyáron úszás, evezés, és még ki tudja, mi minden.

Nem szabadna, hogy a diákélet csak a túlhajszoltságról, továbbtanulásról szóljon. Hol a kikapcsolódás? (Fotó: Getty Images)
Egyesek számára bizonyára az elmélyült — és felhevült — foglalkozás az élet nagy kérdéseivel, izgatott közeledés a művészetekhez és filozófiához… Csak reménykedhetünk benne, hogy ez a diákélet még egyszer visszatér.
Néha a tanév közben is pihenést, szünetet kell engedélyeznünk középiskolás gyerekeinknek.
Amikor egy kicsit kifújják magukat, otthon heverésznek, olvasnak, vagy éppenséggel egy kicsit sétálnak… Mindehhez persze meg kell bíznunk gyerekeinkben. Ám a kölcsönös bizalom kiépítése jóval korábban kezdődik. Most viszont itt a nyár, s a vakáció igazi pihenést hozhat.

Vekerdy Tamás tanácsa a Nők Lapja 1995./28-as számában (Fotó: Nők Lapja archívum)
Ha a fenti elhatározást esetleg megelőzte egy hirtelen leromlás, akkor tudnunk kell, hogy neurotikus állapot kialakulásával van dolgunk, és a szakember segítségét kell kérnünk, illetve, ebben az életkorban már gyerekünknek magának kell felkeresnie — segítségünkkel és támogatásunkkal — a pszichológust. Előfordul, hogy gyerekünket egy nem hiába való vargabetűn kell végigkísérnünk.
Elmegy dolgozni, netalán még egy kézműves szakmát is kitanul, s ezután tér vissza a tanuláshoz.
Ezek a vargabetűk manapság jelentősen gazdagíthatják a személyiséget, csak a kalandozások közben „rendelkezésére kell állnunk”, sosem szabad egészen magára hagynunk. Van aki csak „pénzt akar keresni”, és azt hiszi, ez könnyen megy. Ilyenkor a csalódás hamar jön és nagy a sodródás veszélye. De itt nem erről van szó, feltehetőleg.
Mindenképpen jó volna megtudnunk, hogy mi áll az elhatározás hátterében. Talán maga a gyerek se tudja. Ennek felderítésében is segíthet a szakember, és tudnunk kell, hogy a pszichoterápia kamasz- és ifjúkorban jelentősen növelheti a teljesítményt. Vagy egyszerűen csak: nagyfokú kifáradásról van szó? Kamaszaink ugyanis kétségbeejtően kialvatlanok.
Kapcsolódó: Kell a szülőnek befolyásolnia a gyerekét a pályaválasztásban, továbbtanulásban? – Vekerdy Tamás véleménye
Forrás: Nők Lapja 1995/28.
Kiemelt kép: Getty Images