Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott. Így Vekerdy Tamás tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.

A magyar oktatási rendszert rengeteg kritika éri, aztán a személyes negatív tapasztalatok is rátesznek erre egy lapáttal. Visszatérő probléma évtizedek óta, hogy kell-e otthon tanulni az alsós gyerekekkel, amikor éppen eléggé le vannak terhelve a napi 8 óra tanítás miatt. Vekerdy Tamásnak arról írt egy szülő, hogy túlzásnak és szükségtelennek érzi, hogy még otthon is gyakoroljanak a másodikos kislányával:

„Kislányom másodikos. Tavaly csak abban segítettem, amit megkérdezett, de idén az első szülői értekezleten a tanító néni azt mondta, hogy most már jobban figyeljünk oda, és ha napközis is, még otthon is vegyük elő a gyereket, üljünk le mellé, nézzük át a leckéjét, kérdezzük ki. Megpróbálkoztam ezzel, de Anikó ámultán nézett rám. Mit akarok? Majd ő szól, ha kell valami, és egyébként is a napköziben már megcsinálták. Én is természetellenesnek érzem a helyzetet, Anikó egyébként jó tanuló, legalábbis mi itthon elégedettek vagyunk vele.

A kérdés tehát: tanuljak-e vele rendszeresen vagy várjam meg, amíg segítségemet kéri, kérdez valamit?”

Vekerdy Tamás válasza az aggódó anyukának

Természetesen az a jó, ha a gyerek önállóan tanul – és ugyancsak természetesen a napközisnek otthon már tilos (volna) tanulnia. Tilos volna, ha komolyan vennénk a gyerekek testi és lelki szükségleteit, egészségét, és tudomásul vennénk, hogy mi az ami tényleg fontos és fejlesztő az iskolai munkában, és mi az ami felesleges. Tudom, hogy ez, egyelőre sajnos nem így van.

De ami Anikót illeti: teljesen jól csinálták eddig, a mamájával együtt. Az elsősnek tényleg szüksége van még arra, hogy valaki legyen a közelében, akitől segítséget kérhet, amikor a leckéjét csinálja. (De természetesen ha az elsős napközis, akkor semmiképpen sem szabadna, hogy még otthon is tanulnia kelljen vagy leckét kelljen csinálnia. Az iskola után nem többet, mint 15-20 percet volna csak szabad „tanulnia”, gyakorolnia.)

Másodikban aztán tovább növekedhet ez az önállóság, de változatlanul fennáll az, hogy ha valamit kérdez vagy kér a gyerek, akkor segítek.

Az együtt tanulás, a melléülés nagyon veszélyes és kellemetlen dolog – előbb-utóbb kiabálás és sírás lesz belőle, a szülő ideges, a gyerek kétségbeesett és megutálja az egészet.

Ugyanakkor, amikor azt mondom, hogy a gyerek lehetőleg – ha ezt az iskola lehetővé teszi azzal, hogy nem csap le a „rossz”, rosszul megoldott leckére, házi feladatra, hanem együtt megkeresik ilyen esetekben a jó megoldást – önállóan dolgozzon, azt is hozzá kell tennem, hogy mai iskolarendszerünkben még nagyon sokáig (egészen fel a gimnázumig, középiskoláig) lehet szüksége a gyereknek ebből-abból segítségre.

A Nők Lapja 1995/39-es lapszámában Vekerdy Tamás arról ír, hogy a gyerekeknek már egyáltalán nem kellene otthon tanunia (Fotó: Nők Lapja archívum)

És – horribile dictu! – nem is mindig akkor segítünk jól, ha belőle préseljük ki a megoldást („Csak nem csinálhatom meg helyette!”), hanem néha éppenséggel akkor, ha bizony helyette csináljuk meg, oldjuk meg a feladatot, mintegy példát mutatva, hogy hogyan is kell az ilyen dolgokkal elbánni. De mindig tudnunk kell: minden szülő a saját gyerekének a legrosszabb – mert legtürelmetlenebb – korrepetitora!

Kapcsolódó: Vekerdy Tamás vélemény az együtt tanulás veszélyeiről

Forrás: Nők Lapja 1995/39.
Kiemelt kép: Getty Images