Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott. Így Vekerdy Tamás tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein. 

Rengeteg problémás helyzetre nem vagyunk szülőként felkészülve. Egyszerűen nem gondolunk rá a gyerekvállaláskor, hogy ez velünk előfordulhat. Ilyen eset az is, hogy szülők szétmennek és új kapcsolatot kezdenek. Az egyik leggyakoribb felmerülő nehézség, hogy a gyerek vagy a gyerekek nem fogadják el az új partnert. Mit lehet ekkor tenni? Erről kérdezte az egyik egyedülálló apuka Vekerdy Tamást:

„Harmincöt éves vagyok, egyedül nevelem nyolcéves fiamat és hatéves kislányomat. A feleségem két éve külföldre távozott, azóta nem tudunk róla semmit. Én eddig csak a gyerekeimnek éltem, most van egy tartós kapcsolatom. A kislányom elfogadja, a fiam nem. Erőltetni nem szeretnék semmit, de egyedül élni is nagyon nehéz. Mit kéne tennem és hogyan?”

Vekerdy Tamás tanácsa a szülőknek az új párkapcsolathoz

Ha a szülő „áldozatot” hoz a gyermekéért – feladja saját életét – ezt általában legjobban a gyerek sínyli meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy esetleg egy gyerekünket semmiképpen el nem fogadó (esetleg érzelmileg vagy más módon gyötrő) partnerrel is fenn kellene tartanunk egy kapcsolatot csak a kapcsolat kedvéért. De hiszen egy ilyen kapcsolat számunkra sem lehet igazán kielégítő. Itt azonban nem erről van szó.

Hogy a gyerek elfogadja-e a szülő új társát, ez nagyon sok mindentől, bonyolult érzelmi állapotoktól is függ,

és főleg az időben sokszor változik, idővel a kezdeti érzelem esetleg az ellenkezőjébe csap át. A fő kérdés tehát – mint mindig a gyerek és a felnőtt közötti viszonylatban – az, hogy társunk, a felnőtt, elfogadja-e a gyerekünket, tud-e viszonyulni hozzá, akkor is, ha a gyerek esetleg makacs, dacos, elzárkózó, netán kimutatja (időleges) ellenszenvét?

A Nők Lapja 1995/41-es lapszámában Vekerdy Tamás arról ír, hogy a szülőnek hogyan érdemes lavíroznia az új párja és a gyerekei közötti kapcsolatépítésben (Fotó: Nők Lapja archívum)

Ha igen, akkor lassú javulás várható, különösen ha nem erőltetjük, hogy a gyerek „változtasson magatartásán” hanem elfogadjuk őt olyannak, amilyen és engedjük, hogy esetleg így gyászolja elveszített édesanyját, kimutatva iránta hűségét. Fontos, hogy kettesben, például moziból jövet, vagy más oldottabb hangulatú alkalommal bensőségesen tudjunk beszélgetni a gyerekünkkel arról, hogy mi hogyan látjuk ezt a helyzetet, hogyan éljük át (anélkül, hogy szemrehányást tennénk neki), és: kevés szóval!  Nem magyarázkodva, csak higgadtan ábrázolva a tényeket.

Ne törekedjünk meggyőzésre.

Hallgassuk meg őt, ha olyan szerencsénk van, hogy szóban is szóba áll velünk. Aztán tudjunk együtt hallgatni. Ne akarjuk elérni, hogy „szeresse” partnerünket – így talán elérjük, hogy egy idő után „közömbös” lesz (ami persze nem igazi közöny és már benne bújkálnak az ellenszenvből rokonszenvbe forduló érzelmek csírái).

Azt is jó tudni, hogy a nyolc-kilencedik év nehéz korszak lehet, különösen a fiúk életében. Nyugtalan korszak, az embert – anélkül, hogy tudna róla – feszültséggel töltik el az eredet kérdései, megkérdőjeleződnek eddigi tekintélyek, az én, a személyiség különállása és az elmúlás, a halál sejtelme magányérzetet okoz. Higgadt, elfogadó humor, testi gesztusokban – a dögönyözéstől a simogatásig – megnyilvánuló kedvesség sokat segíthet.

Kapcsolódó: 6 mondat a jobb gyerek-szülő kapcsolatért

Forrás: Nők Lapja 1995/41.
Kiemelt kép: Getty Images