Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségin.

A kétségbeesett levélíró ugyan nem rokon, de szívén viseli ezeknek a lelkileg és fizikailag megnyomorított gyerekek a sorsát. A jóakaró szeretne a 4 szegény, elhanyagolt kisgyerekeken segíteni, de nem tudja, hogyan tegye, ebben kérte 2005-ben Vekerdy Tamás tanácsát:

„Egy hozzám nagyon közel álló családról szeretnék írni. Kétségbe vagyok esve. Tehetetlen vagyok. Négy kisfiú van, a legnagyobbnak most kellett volna iskolába menni. A szülők kérésére egy év felmentést kapott. De a gyerekek nem járnak óvodába se. Játszani sem engedik ki őket az utcába vagy a játszótérre a többi gyerek közé. A szülők nem dolgoznak. Alapelvük, hogy kölcsönből, alamizsnából élnek.

Kijelentették, hogy soha nem is fognak dolgozni, mert »az nem élet, az a sátán világának szolgálata«.

Azért nem engedik őket óvodába se, mert ott »csak rosszat« tanulnak, és még az ennivaló is, amit ott kapnának, »pusztító«. Ugyanakkor a gyerekek otthon éheznek. Játékaik nincsenek, és ha valamit a rokonokkal való ritka találkozás után becsempésznek magukkal, azt elveszik tőlük. A szobatisztasággal nem törődnek, a legnagyobb fiú is pelenkában jár!

Amikor az anya betegsége miatt egy időre a rokonokhoz kellett mennie, biztatásra boldogan dobta le a pelenkát, és semmi probléma sem volt a szobatisztaságával. Amikor néhány hét múlva visszavitték őt testvéreivel a szülői házhoz, azonnal, már az ajtóban bekakilt. Mesét soha nem hallanak a gyerekek. Csak »vallásos« dalokat énekelnek velük a szülők. A gyerekek időnként rosszalkodnak – a szülők szerint »dühöng bennük a sátán« –, ilyenkor a Bibliára hivatkozva, rettenetesen elverik őket, a szomszédok szerint kékre-zöldre.

Ha a gyerekek – például a rokonoknál – tüzet látnak a kályhában, a tűzhelyben vagy a kertben, rettegnek és sivalkodnak, mert ők úgy tudják, hogy a tűzben a rossz embert égetik. Sokat és rémülten beszélnek a pokolról. A szavukat kezdetben alig lehet érteni, olyan sok beszédhibával – és nem egyszer suttogva – beszélnek, többször rá kell kérdezni, hogy mit mondtak, és ilyenkor a nagyobbak nagy nehezen lefordítják a kicsik beszédét.

Az anyának látomásai vannak, a sátán hadait látja, és erről beszél a gyerekekkel.

A rokonok sokszor próbáltak beszélni a szülőkkel, akik a lelkiismereti szabadságra hivatkozva közlik, hogy ők saját hitüket követik, és joguk van a gyerekeket is ebben a hitben nevelni. Fanatikusak. Mint az egyik szomszéd mondja: »szélsőséges vallásgyakorlók«. Mi lesz így a gyerekekkel? Mit lehet tenni értük? Hogyan lehetne valamiféle változást elérni?”

Vekerdy Tamás összetett problémára hívja fel a figyelmet

Sajnos, itt nem – vagy nem elsődlegesen – a gyerekek pszichológiai problémáiról van szó, hanem a szülőkéről. Úgy gondolom, hogy nem a „vallásosság” okozza, alakítja ki ezt a helyzetet, hanem, ahogy írta is, és ahogy a szomszédok mondják a – valamilyen, lelki vagy egyéb okból kialakult – fanatizmus, szélsőségesség.

Nagyon nem mindegy milyen módon és eszközzel segítünk egy ilyen családnak (Fotó: Getty Images)

A világ nagy vallásai különböző formákban ismerik és leírják az „ állapotbeli kötelezettséget”, ami azt jelenti, hogy akinek gyereke van, az nem élhet koldulásból, alamizsnából, vallási meggyőződésből sem, mert családi állapotából fakadó kötelezettsége, hogy megfelelő módon gondoskodjon gyerekeiről.

Kapcsolódó: Vekerdy Tamás írása az érzelmileg elérhetetlen szülőkről

Nem szeretnék teológiai kérdésekbe bonyolódni, csak példaképp mondom, hogy amikor János evangéliumában Jézus a sátánt e világ fejedelmének nevezi, nem azt kéri imájában, hogy az atya vegye ki tanítványait ebből a világból, hanem ellenkezőleg, hogy tartsa meg őket ebben a világban.

Ebben is egyeznek a világ nagy vallásai: e világban van elvégzendő feladatuk a hívőknek.

Nem szívesen használom a szekta szót – az utóbbi időben, különösen Magyarországon rendszeresen visszaéltek vele –, és ha egyáltalán szájunkra vesszük, mindig emlékeztetnünk kell arra, hogy a világ nagy vallásai szektaként indultak (a kereszténység a Római Birodalomban „kis zsidó szekta” volt!). A szekta ma elkülönült, kisebb vallási vagy egyéb csoportot jelent; az eredeti latin szó tulajdonképpen alapelvet, tant vagy valamely tan követőit jelenti.

A sequi igéből származik, amely azt jelenti, hogy követni. De éppen e kisebb csoportok tagjai közt akadhat, aki önös érdekből, vagy más okból, a vallásra hivatkozva lehetetleníti el környezete – gyerekei! – életét. (Míg a „nagy” vallásokban nemegyszer inkább képmutatással és érzelemhiánnyal találkozunk a családi életet illetően – német katolikus szociálpszichológusok felmérései szerint.) Hogy mit lehetne tenni? 

A Nők Lapja 2005/7-es lapszámában Vekerdy Tamás tanácsa, hogyan lássuk át egy sérült család működését, hogy segíteni tudjunk (Fotó: Nők Lapja archívum)

A védőnő, a gyerekorvos, a e körzeti orvos – ők kellene, hogy elsőként felfedezzék ezt a helyzetet, és felismerjék benne a múltkor többször is emlegetett gyermekbántalmazás minősített esetét. Persze: a rokonok is fordulhatnának a gyámhatósághoz (és a szomszédok is) a gyerekek védelmében.

A rokonok – ha ezt vállalják! – kérhetnék a gyermekek a nagyszülőknél, nagynéniknél, nagybácsiknál, vagy más vérrokonoknál való elhelyezését. Ha ezt se vállalná senki, akkor lehet, hogy állami gondozásba kellene venni a gyerekeket (és talán ez az az eset, amikor még ez is jobb volna, mint az elhanyagoló, éheztető és talán beteg – de mindenesetre betegítő – szülőknél maradás).

Ilyen tanácsokat nehéz szívvel ad az ember. Nehéz szívvel biztatunk bárkit bármiféle „fel”- és „bejelentésre”, rettenetes történelmi hagyományaink miatt. De lassan rá kellene ébrednünk, hogy amikor tehetetlen embertársaink – mint például a gyerekek – kiszolgáltatottságát és bántalmazását éljük át, akkor ott nekünk (a jogi utak pontos betartásával) teendőnk van!

Kapcsolódó: A gyerekbántalmazás nagyon sokféle lehet – Vekerdy Tamás megrázó tapasztalatai

Forrás: Nők Lapja 2005/7.
Kiemelt kép: Getty Images