Kamaszkorom egyik legemlékezetesebb olvasmánya Adrian Mole naplója volt. Emlékeznek a csetlőbotló, 13 éves fiúra, akivel mindig történt valami? Nemrég került kezembe a regény egyik folytatása, amelyben hősünk már 24 évesre cseperedett, és mivel nem nagy sikerrel hódította a női szíveket, apja a kö vetkező tanáccsal látta el: „Fiam, mondd nekik azt, amit hallani akarnak, és kéthetente vegyél nekik egy csokor virágot. Ennyi az egész.” Tényleg ennyi lenne az egész? Néhány kedves szó és pár szál növény?!
Rögtönzött közvélemény-kutatásom keretében az derült ki, a romantika képe leginkább egy gyertyafényes vacsorában sejlik fel. Meg a hullócsillagok figyelésében. Kéz a kézben-sétákban. Sütibe rejtett gyűrűs lánykérésben. Szerenádban. Szétszórt rózsaszirmokban. Nos, ezeket a képkockákat bőséggel használja is a filmipar, és csépelik a regényírók is. Attól pedig, hogy vágyunk ezekre a pillanatokra, még nem vádolhatnak minket érzelgősséggel. Egyszerűen arról van szó, hogy ezek a gesztusok kicsit megdobogtatják a szívünket. Ezektől a pillanatoktól gazdagnak érezzük magunkat, hiszen a legnagyobb ajándék, amit a másik ember adhat nekünk, az a személyünkre szabott figyelem. A figyelmességek pedig azt az érzetet keltik bennünk, hogy különlegesek vagyunk.
…
A cikket teljes egészében elolvashatod a Nők Lapja Ezotéria 2016/2. számában.
Szöveg: Bakos Zsuzsi
Fotó: Thinkstock