A tarot-kártya lapjain látható szimbólumok ősrégiek: egyes hagyományok szerint Egyiptomból, vagy akár még Atlantiszról erednek. Mondanivalójuk hasonlóan visszanyúlik az ősidőkbe, amikor az ember még tökéletes harmóniában élt a Mindenséggel.
A Tarot 22 lapja ugyanis valójában az emberi lét egészét, a kozmikus teljességet ábrázolja. Az első lapon a Mágus látható – vele kezdődik a Tarot köre, az a misztikus utazás, mely a spirituális úton járót egyre közelebb viszi a megváltáshoz, a karma láncaitól való szabaduláshoz. Épp ezért talán meghökkentőnek tűnik, hogy a 22-ik lapon – azon a kártyán tehát, mely az üdvözülést, a beteljesedést jelképezheti – egy olyan figura szerepel, aki első pillantásra szemben áll mindennel, ami komoly, ünnepélyes, fenséges: ő a Bolond…
Országutak bohóca
Vajon hogy kerülhet egy ilyen groteszk, komikus alak a Tarot legfontosabb, legutolsó (vagy mivel számozatlan, legelső) lapjára? Mi köze a Bolondnak a megváltáshoz? Elvégre a „bolondság” ostobaságot, esztelenséget jelent. Hát nem éppen az eszünkre, tudásunkra, bölcsességünkre van szükség ahhoz, hogy végigjárva az ezotéria ösvényein, elnyerjük a végső üdvözülést? E kérdésekre hosszú évszázadokon keresztül sokan keresték a választ. Igazából máig senki sem tudja, mióta szerepel a Bolond a 22-ik kártyán – csak annyi biztos, hogy amióta egyáltalán létezik a Tarot rendszere, mindig e titokzatos figura volt az utolsó lap uralkodó képe. Aki egy kicsit is mélyebben ismeri a Tarot világképét, az rögtön sejti, hogy a Bolond csak látszólag nevetséges és szánalmas: alakja valójában mély és végtelenül komoly misztériumok álcázására szolgál. De vajon hogyan és miként?
Ahhoz, hogy megfejtsük a Bolond titkát, nézzük meg először közelebbről ezt a lapot! Dimbes-dombos táj látható rajta, középen pedig kövezett országút vagy gyalogút kanyarog. Ezen az úton halad egy vidám ábrázatú fiatal férfi, tarka ruhában, felkunkorodó orrú csizmában, csörgősipkával a fején. Vállán rongyos, foltozott batyut visel. Nadrágja szintén foltos, s a hatást még fokozza, hogy az amúgy is szakadt ruhadarabot egy kóbor kutya próbálja letépni róla. Utóbbi fontos, állandó motívum minden Tarot-készlet 22-ik lapján: azt is mondhatnánk, a Bolond örök ellenfele (vagy inkább társa?) a kutya. Egyes régi Tarot-készletekben kicsit másképp ábrázolják a jelenetet: előfordulhat, hogy a bohócruhás fickó kezében lepkeháló van, amivel egy pillangót hajszol, esetleg egy kis virág. De olyan kártyapaklit is találtak, ahol a 22-lap Bolondja vállán batyu helyett egy felfújt, léggömbre emlékeztető disznóhólyag látható. Mind a pille, mind a hólyag közelebb visz bennünket a Bolond igazi titkához, melynek feltárulásával megérthetjük: Bolondunk csak látszólag „bolondos”, valójában végtelenül bölcs…
Erdőben nevelt fiú
A Tarot Bolondja kapcsán a középkori alkimisták és Tarot-mesterek egy gyönyörű történetet meséltek. Eszerint réges-régen, német földön élt egy hercegnő, akinek férje elment harcolni a Szentföldre az 1100-as évek keresztes háborúiban. Az asszony várandóssága utolsó hónapjaiban járt, mikor egy este megjöttek a herceg kísérői, akik letakart hordágyon hozták haza elesett uruk holttestét. A hercegnő csaknem beleőrült a fájdalomba, de erőt vett magán, mert úgy vélte, a gyermekért élnie kell. Ám döbbenetes lépésre szánta el magát: palotáját, vagyonát, mindenét szétosztotta a szegények közt, ő maga pedig kiköltözött az erdő közepére egy szénégető kunyhójába. Csak egy öreg dajkát vitt magával, aki siketnéma volt.
Eljött az idő, és a hercegnő a kunyhóban megszülte a fiát, s a „Bánat Fiának” nevezte el, mely nyelvükön Parsifalként hangzott. Az anya rettegett, hogy a fiú is apja sorsára jut, így elhatározta, teljes tudatlanságban neveli fel a gyermeket. És így is történt: Parsifal nem tudott semmit országokról, királyokról, vagy például arról, hogy az Úr hányadik évét írják a kalendáriumok. Anyja még olvasni-írni sem tanította meg. Mire 15 évét betöltötte, a fiú azt hitte, hogy az erdő a világ, s anyján és dajkáján kívül csak a szarvasok, nyulak és őzek léteznek körülötte. Ám egy alkalommal az erdőn keresztül vezető országúton különös látvány tárult elé: négy furcsa állaton ülő, ragyogó alak közeledett… Parsifal leborult eléjük, mert azt hitte, angyalok, mire a jövevények nagyot nevettek. Bolondnak nevezték, és felvilágosították, hogy nem angyalok ők, hanem Arthur király lovagjai. Sőt, tette hozzá egyikük a fiú erős testét látva, ha nem volna bolond, belőle is lehetne lovag – csak ehhez Arthur király udvarába kell mennie. Parsifal lelkesen rohant haza anyjához, elújságolni a hírt, hogy azonnal elindul, hogy felkeresse Arthur királyt, és lovaggá legyen…
Szegény hercegnő először elájult a rémülettől, majd mikor magához tért, könyörgött fiának, hogy ne menjen el. Parsifal azonban hajthatatlannak bizonyult. Mikor anyja rájött, hogy nem tudja lebeszélni tervéről, cselhez folyamodott. Bolondruhát varrt fiának, s az indulás napján csörgősipkát nyomott Parsifal fejébe, ló helyett pedig egy félvak, sánta szamárra ültette fel. Abban reménykedett, hogy az emberek mindenütt kinevetik majd, s így elmegy a fiú kedve a lovagságtól. És Parsifal vidáman búcsút vett anyjától, és elindult. Nem nézett hátra, így nem tudhatta, hogy amint alakja eltűnt az út kanyarulatában, a hercegnő belehalt a fájdalomba. Az emberek valóban kinevették bolondruhája miatt, a kóbor kutyák megtámadták, a gyerekek kővel dobálták, de Parsifal nem törődött velük. Jókedve végig töretlen volt, így az országúton is vidáman, hangosan énekelt.
A fény győzelme
Sok-sok kaland után Parsifal végül eljutott egy titokzatos várba, ahol a Grál nevű varázserejű kelyhet őrizték. Itt tudta meg, hogy a másik szent ereklyét, a Lándzsát egy fekete mágus ellopta, s a jóslat szerint csak egy bolond képes visszaszerezni… A Lándzsa hiánya azért tragikus, mert a Grál királya, a „Halászkirály” a sötét varázslóval vívott harcban halálosan megsebesült, de nem képes sem meghalni, sem meggyógyulni. Csak a Lándzsa érintése gyógyíthatná meg. Parsifal azonban ekkor még nem tudja, hogy a jóslat rá vonatkozik, s a Grál-lovagok sem ismerik fel. Tudatlansága felbosszantja őket, így a bolondruhás fiút egyszerűen kidobják a várból, mondván, nincs szükségük elmeháborodottakra. Ekkor segít neki Kuindry, egy titokzatos lány, aki elárulja neki: valójában ő maga, Parsifal az égi küldött, akit Isten választott ki arra, hogy elhozza az emberiségnek a Fény királyságát, legyőzve a Sötétséget. Parsifal csak lassan vetkőzi le „bolondságát”, ahogy egyre közelebb kerül küldetése teljesítéséhez. Végül eljut a gonosz mágus várába, ahol épp tudatlansága, tisztasága segíti át a halálos próbákon. Sikerül visszaszereznie a Szent Lándzsát, ám mire újra megtalálja a Grál várába vezető utat, már fehér hajú aggastyán. Kezében a Lándzsával, az egykori bolondruha rongyait viselve lép be a trónterembe, ahol megérinti a beteg király sebét. A „Halászkirály” azonnal meggyógyul, ám nem fogadja el koronáját, hanem a bohócruhás Parsifal fejére teszi… A jóslat beteljesült: a Megváltó, a Fény Ura, a Grál igazi királya nem más lett, mint egy „Bolond”!
Szabadság és üdvözülés
S hogy mi Parsifal történetének a tanulsága? Az, hogy a Bolond alakjában valójában egyszerre rejtőzik a Gyermek (a Merkúr által jelzett Kezdet), illetve az ősöreg Bölcs (melyet az asztrológiában a Szaturnuszhoz kapcsolnak). A Bolond ugyanis a gyermekekhez hasonlóan végtelenül őszinte, nem kötik a szokások, az illem, a társadalmi konvenciók. Nem véletlen, hogy a középkori királyi udvarokban csak az udvari bolond lehetett teljesen őszinte, olyannyira, hogy – görbe tükröt tartva elé – még magát az uralkodót is kifigurázhatta… A Bolond tehát fejlődésünkben az az – utolsó – stádium, amikor többé senkinek és semminek nem akarunk megfelelni. Vállaljuk magunkat, erényeinkkel, hibáinkkal együtt úgy és olyannak, ahogy és amilyenek vagyunk. A Bolond figurájával véget ér vándorlásunk az újraszületések országútján – ezt jelképezi maga az út –, s végre letehetjük a korábbi életeink emlékeivel teli léggömböt, hólyagot vagy batyut. A lepke szimbóluma is megérthető, ha arra gondolunk, hogy a Bolond az utolsó állapot megjelenítője, melynek során a karma bábállapotából kiröppenve szabad, boldog pillangók leszünk. A Bolond nem más, mint a megváltott, üdvözült ember jelképe – illetve a Megváltó maga. Nemhogy nem „bolond”, hanem a Mágus, a Lángelme, tehát az 1-es lap alteregója, egy magasabb beavatási fokozaton. Nem véletlen, hogy a középkori alkimisták a 22. lap rejtélyes figuráját nemegyszer magával Jézus Krisztussal azonosították…
A cikk a Nők Lapja Ezotéria 2012/5. számában jelent meg.
A tarot-sorozat második részével, a Mágus lapjával hamarosan jelentkezünk.
Szöveg: Kincses Boglárka
Fotó: Thinkstock
