A jógáról általában mindenkinek India jut eszébe, a „jógi” szó hallatán pedig aszketikus testű hindu embereket képzelünk el, akik gyékénymatracon vagy a puszta földön végeznek végtelenül bonyolult és nehéz, aszketikus gyakorlatokat. Pedig a valóság sokkal árnyaltabb ennél. A jóga, mint módszer, sosem korlátozódott Indiára: ismerték és eredményesen használták is az összes nagy ókori civilizációban. Ez így első hallásra furcsa lehet. Jóga Egyiptomban, a Római Birodalomban vagy a majáknál? Nos, ez egyáltalán nem abszurdum, noha nyilván az ottani hasonló technikarendszernek nem jóga volt a neve. Ez azonban nem változtat a lényegen: a módszer, amelynek célja, hogy különféle mozdulatokkal és légzési formákkal aktiváljunk szervezetünkben bizonyos energiákat, az egész emberiség kincse, közös öröksége.

A „zabolázás” művészete

A jóga tehát – és ezt művelői nem győzik hangsúlyozni – elsősorban nem mozgásforma. Külső szemlélőnek persze annak tűnik, ám a lényeg belül, a tudatunkban és a tudattalanunkban történik, a test mozdulatai csak kiváltják, segítik, vagy mintegy aláfestik ezt. A jógát így nem lehet a fitnesz vagy a torna egy válfajának tekinteni, sokkal közelebb járunk az igazsághoz, ha meditációs módszernek vesszük. Hogy igazából mi köze a jógának az energiákhoz, és miként képes hatni testi-lelki egészségünkre, azt leginkább magából a nevéből érthetjük meg. Szanszkrit, azaz ősi indiai nyelven a „yoga” igázást, fékezést, zabolázást jelent. S hogy mit fékezünk meg, miközben ászanákat végzünk, pránajamamódszerrel lélegzünk, és törekszünk a samadhira, azaz magyarul az összpontosítás révén megszülető, transzszerű állapotra, amikor igazi önmagunkkal válunk eggyé? A jóga megzabolázza, „helyre teszi” ide-oda csapongó gondolatainkat, a bennünk dúló érzelmi áramlásokat, amelyek labilissá tesznek minket. Boldogtalanságunk oka ugyanis – a jógafilozófia szerint – a belső szilárdság hiánya: az, hogy a külvilág eseményei hatására érzünk örömet, bánatot, félelmet, haragot, akár pillanatonként váltogatva ezeket.

Szorongás a mulandóságtól

Valahányszor kellemes történés ér minket, örömmel, ha viszont kellemetlen, fájdalmas, az szenvedéssel tölt el minket. Ezzel pedig az a baj, hogy végtelenül kiszolgáltatottá teszi az embert a külső eseményeknek, hiszen ezek többségét nem tudjuk befolyásolni. Tudatalattink ezt jól tudja – ahogyan azt is, hogy minden elmúlik, mindenki meghal egyszer –, ám amíg az ösztönök fogságában vergődünk, mindezzel nem tudunk megbékélni: félünk, szorongunk mindenfajta negatív változástól. Az állandó szorongás viszont hosszabb távon megbetegítheti a testet. Mindezekre kínál egy lenyűgözően egyszerű és nagyszerű megoldást a jóga: olyan energiákat ébreszt bennünk, amelyek kitartó gyakorlás folyamán képesek minket e belső bizonytalanságtól megszabadítani, míg végül a kiszolgáltatottságérzetet egy végtelen belső béke és megnyugvás váltja fel. Ezt tapasztalta meg a jóga révén Dóra, a harmincnyolc éves üzletasszony. A fiatal nő kívülről irigylésre méltó helyzetben élt: önfeledt gyermekkort tudott maga mögött, felnőttként pedig kényelmes, biztonságos életkörülményeket teremtett magának. Boldog házasságban élt, két kisgyermek várta odahaza. Mi kell még a boldogsághoz, kérdezhetnénk – márpedig Dóra nem volt boldog. „Mit akarsz még? Mindent elértél, amit csak lehet!” – értetlenkedtek a barátnői is, mikor Dóra elmondta nekik: önsegítő csoportba jár, mert éjjelente szorongás gyötri, nem bír aludni. Sajnos a belső gyötrelmek végül testi egészségét is kikezdték: rosszul lett egy éjjel, gyomorvérzéssel szállították kórházba.

…

Cikkünk folytatódik a Nők Lapja Ezotéria 2016/5. számának 32. oldalán.

Szöveg: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock