Minden ember fél – legfeljebb sokan ezt még maguknak sem akarják bevallani. Félelmeink minden életkorban megannyi szögesdrótként tornyosulnak körülöttünk: gyerekként félünk a mesekönyvek boszorkáitól, az ágy alatt lapuló szörnyektől vagy épp az idegen kutyától, idegen gyerekektől. Felnőve sem javul a helyzet, legfeljebb rettegésünk tárgyai változnak: ekkor már az állásunk elvesztésétől, betegségtől, öregedéstől, elszegényedéstől, magánytól félünk – vagy attól, hogy nem vagyunk elég szépek, karcsúak, sikeresek. Szorongásainkat a magunk módján próbáljuk orvosolni. Például úgy, hogy igyekszünk stabil állást szerezni, törődünk egészségünkkel, megvesszük a legújabb ránctalanító krémet, és fitneszklubba járunk – a „minden kötél szakad” esetre pedig B terveket kovácsolunk. Csakhogy mindez nem sokat ér, mivel a félelem olyan, mint a mitológiai sárkány: ha levágják egy fejét, kettő nő a helyébe… Így nem tehetünk mást: rohanunk a képzeletbeli „poroltóval”, hogy gyorsan eloltogassuk, semlegesítsük az újra és újra felbukkanó félelmeinket. Azok viszont makacsul kicseleznek bennünket, és ismét előtörnek, nem várt helyen és formában – valljuk be, így elég nehéz boldog életet élni.

Testet-lelket rombol a rettegés

A probléma ugyanis ott van, hogy azt hisszük: a teljes biztonság elérése a cél – egy olyan állapot, ahol már tényleg semmitől sem kell félnünk. Csakhogy ezzel az abszolút képtelenséget célozzuk meg, mivel ilyen a földi létben nincs: fogantatásunktól kezdve állandó életveszélyben vagyunk. A „totális körülbástyázás” módszere tehát nem járható út. Tetszik, vagy nem, meg kell békélnünk a gondolattal, hogy itt, az anyagi síkon semmi sem biztos és állandó. A teljes biztonság állapota csak odaát, a szellemi dimenzióban létezik, addig azonban, míg odajutunk, egy roppant veszélyes és törékeny világban kell élnünk. Ám ez nem jelenti azt, hogy életünket félelmekkel viaskodva kell végigkínlódnunk.

…

A folytatásért lapozzátok fel a Nők Lapja Ezotéria 2017/1. számát!

Szöveg: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock