Megérzitek a pillanatot, amikor le kell fékezni a mókuskereket, és ki kell ugrani belőle egy kis énidőre? Azok az órák, amelyeket önmagunkkal töltünk, nemcsak energiát adnak, de segítenek a fontos döntések meghozatalában, és önismeretünk elmélyítésében is.

Akadnak, akik azt gondolják, a feltöltődéshez nem kell önmagukban lenniük. Vannak, akik nem találnak helyet rá az életükben, mások időt igen, csak a lazítás módját nem lelik. Eközben túl nagy a zaj és rengeteg az inger, ami körülvesz bennünket, és amit bizony ki kellene pihenni. Csakhogy néha még az a gyorsan pörgő mókuskerék is biztonságosabbnak tűnik, mint megállni és számot vetni önmagunkkal.

Nehezen találjuk a lazítás módját

Mit csinál, ha hirtelen felszabadul öt, tíz vagy tizenöt perce? Mivel tölti ki? Internetezik? Felhívja egy ismerősét? Olvas? Nassol valamit? És vajon ezek énidőnek számítanak? Nem feltétlenül! De mi is pontosan az énidő? Nos, nem más, mint az önmagunkra fordított minőségi idő. Ilyenkor nem másokért vagyunk, és nem is dolgozunk, hanem kikapcsolódunk, töltődünk. Ha jól csináljuk, harmóniát hoz az életünkbe. Tudatos megteremtéséhez nem árt jóban lennünk a szerepeinkkel, illetve azok összeegyeztetésével. Ha jól kapcsolgatunk közöttük, időt nyerhetünk, és azt magunkra fordíthatjuk. A szellemi-lelki feltöltődés hiányából burjánzik napok, hetek alatt az általános elégedetlenség, amitől taposómalomszerű az élet, szürkék a hétköznapok. A hiányállapot tehát könnyen felismerhető: ha általános elégedetlenség kezd eluralkodni rajtunk, jó, ha igyekszünk tudatosan több időt szakítani magunkra.

Az énidő a szabadságot hozza meg: ilyenkor semmi sem kötelező, de bármit lehet. Tudatosság nélkül azonban nem megy: ahhoz, hogy energikusan és elhivatottan teljenek a napjaink, tervezetten kell beépítenünk a feltöltődést is. Ennek jutalma nem más, mint a viszonylagosan egyenletes energiaszint a mindennapokban.

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2017/2. számában találjátok.

Szöveg:  Bakos Zsuzsi életmódcoach, szupervizor

Fotó: Thinkstock