A legnagyobb fiunk élete eddigi legjelentősebb mérföldkövéhez érkezett. El kell döntenie, hogy mihez kezd magával érettségi után. Továbbtanul-e, és ha igen, hova jelentkezik. Bevallom, korábban én szelíd atyai ráhatással abba az irányba próbáltam terelni, hogy legyen belőle mérnök, közgazdász, esetleg jogász. Bármi, csak ne bölcsész. A sok becsmérlő vicc és megjegyzés, ami a bölcsészeket már egy ideje éri, nem hagyott engem sem érintetlenül, pedig magam is ilyen végzettségű vagyok. Abból, hogy az ember elbölcselkedik jó és rossz, szép és csúnya, emberséges és embertelen, erkölcsös és erkölcstelen felett, ma nem lehet megélni. A „jómódú filozófus” igazán ritka jelzős szerkezet. Bezzeg egy jó üzletembernek vagy egy ügyes mérnöknek biztosan nincsenek megélhetési gondjai.

Az Európát érintő migrációs válság közepette a jelentőségéhez képest nálunk talán kisebb hangsúlyt kapott a Volkswagen csalási ügye. Ebben az esetben nem lehet félreértésre, tévedésre, gyártási hibára vagy bármi más mentőkörülményre hivatkozni, a cég tudatosan hamisította meg dízelautói károsanyag-kibocsátási eredményeit. Ennek kapcsán került reflektorfénybe egy olyan etikai kutatás, amely egyébként teljesen észrevétlen maradt volna. A Harvard Business Review-ban publikált eredmények szerint a posztgraduális MBA közgazdász/üzletember képzések hallgatói csalnak a legtöbbet a vizsgákon a jó eredmény elérése érdekében. (Egyből utánuk a mérnökhallgatók jönnek.) Több más kutatás pedig arra enged következtetni, hogy nem pusztán a hallgatók tehetőek felelőssé ezért, hanem az üzleti iskolákban uralkodó légkör és eszmeiség is oka lehet. Egy másik, meglepő kutatás pedig arra jutott, hogy az üzletembernek készülő hallgatók közel egyharmada nem pusztán rossz erkölcsi döntést hozott, amikor egy kiélezett teszthelyzetbe került, hanem egyszerűen fel sem ismerte, hogy ott bármilyen morális kérdés vagy dilemma lenne. Edward L. Queen amerikai etikaprofesszor szerint ez egyértelműen annak köszönhető, hogy az elmúlt 5-6 évtizedben szisztematikusan azt verték a fejekbe, hogy egy cégnek egyetlen dologgal kell foglalkoznia: a befektetés megtérülésével. Hogy milyen áron, az (majdnem) mindegy. (The business of business is business.)

A neves pszichológus, William James a következőket írta az író H. G. Wellsnek (mindkettő bölcsészszakma!) 1906-ban: „Az erkölcsi elcsökevényesedés annak a következménye, hogy ma kizárólag egyetlen csalfa istennő előtt borulunk le vallásos áhítattal, amit úgy hívnak: SIKER. És hogy a siker egyetlen fokmérőjévé a piszkos anyagiak váltak – nos, ez a mi nemzeti betegségünk.”

Visszatérve a pályaválasztás körüli dilemmára: talán mégis jobban meg kéne fontolnunk a bölcsészetet.