Nem állítom, hogy eleget tettem volna a március eleji nemzetközi Hug-a-librarian-Day felhívásának, nem vagyok az az ölelgetős alkat, de szóban vagy írásban szívesen kifejezem hálámat a könyvtárak és a könyvtárosok iránt. Kezdem mindjárt az első magyar szakképzett női könyvtárossal, a híresen szép Fischof Ágotával, akit önöknek is meg kell ismerniük. A jómódú téglagyáros lánya előbb önkéntes gyakornokként dolgozott Tömörkény István és Móra Ferenc mellett a szegedi Somogyi Könyvtárban, majd Móra közbenjárására Berlinben végezte el a könyvtárosképző főiskolát. Hazatérve az író jobb keze lett, ő hozta létre a máig használatos tárgyszókatalógust is. A kedvéért órákat töltöttek az olvasóteremben a Szegeden lévő élő művészek: Juhász Gyula verset, Balázs Béla novellát írt hozzá, Moholy- Nagy László portrét festett róla. Móra Ferenc Négy apának egy leánya című regényének főszereplőjét, Angyalkát is ő ihlette – a műben a főhősnőbe reménytelenül beleszeret egy idősödő régész, de a lányt végül más szökteti meg… Így is lett, Ágota 1923-ban férjhez ment, és feladta állását.

De valószínű, hogy élete végéig ő is úgy gondolta, olvasni létszükséglet: a könyv kikapcsol, gyógyít, tanít. Viszont pénzbe kerül, nem is kevésbe. Úgyhogy, amikor pár éve a gyerekkönyvekkel felduzzasztott könyvesbolti számlákat sokallni kezdtük, újra felfedeztem a könyvtárat.

Egyetemistaként a gyomrom is összeugrott, amikor beadandó dolgozat vagy vizsga miatt kellett bemennem az egyébként gyönyörű – Fővárosi Szabó Ervin vagy az Országos Széchényi Könyvtárba. Emlékszem, ahogy a ruhatárban egymás mellett sorakoztak a kikészített szendvicsek innivalók, jelezvén, hogy aki ide belép, az nem könnyen szabadul. Például, mert mire működő fénymásolót talál, az öt perc lesz. Igaz, a körmölés mellett lehetett azon szórakozni, hogy ki aludt el az asztalon, és ki meri felkelteni, puskák és cseréltek gazdát, szerelmek szövődtek.

Belépni a könyvtárba ma számomra együtt jár egy gyomortáji boldog remegéssel: ennyi könyv egy helyen, és én bármelyiket hazavihetem… A betűtelhetetlenséget sikerült átörökítenem, a gyerekeim sorban szedik le a köteteket polcokról, bár – a szülői derék állapotának megőrzésére hozott korlátozás miatt – csak öt-öt darabot vihetnek haza.

A könyvtárak ma ismét fénykorukat élhetik, és ahol felismerték a közönség megszólításának népszerű módjait, ott tolonganak kicsik és nagyok. A mi könyvtárunkban rendszeresek a gyerekfoglalkozások, az író-olvasó találkozók, működik társasjátékklub, megkapom az új könyvek listáját e-mailben. Vidéken a kultúra központjai, ahol az újságokat átlapozhatja bárki, ahol az olvasók találkozhatnak kedvenc könyveik szerzőivel, és előadásokat hallgathatnak. Tudják, hogy hol a lakásukhoz legközelebb eső könyvtár? Keressék meg, érdemes!

Szöveg: Szigeti Hajni