A gyerekkórházas forgatókönyvek általában hasonlók; megtörténik a baj, a szülőt elönti a pánik, irány az ügyelet, vizsgálat, röntgen, konzultáció, majd pár napos kórházi tartózkodás. Mi januárban játszottuk el ezt a kört a kisebbik fiunkkal: félórás műtét, egy éjszaka, félpanzió. Miki 12 éves, stramm fickó, így felmerült a kérdés, hogy éjszakára maradjon-e vele szülő, amire ő persze azt felelte, hogy nem szükséges. Nem azért maradtam mégis, mert „így illik”, egyszerűen csak azt éreztem, hogy ott a helyem. Falfehér volt, amikor kitolták a műtőből, mozdulatlanul feküdt, mintha nem is ő szórta volna a poénokat egy órával előtte. A nővérkék folyamatosan szemmel tartották, az orvos is többször benézett, én csak annyit tettem, hogy a karját simogattam, majd miután magához tért, megitattam és beszélgettünk.

A szobában rajtunk kívül egy autóbalesetben megsérült nagyfiú volt még, akkor már napok óta nem akadt látogatója, mert a családtagjait másik kórházban ápolták. Lelkiismeretfurdalásom volt, amiért betolakodtam a kórterembe, de azt mondta, mindig örül, amikor ott alszik egy-egy felnőtt, mert így van kivel beszélgetnie, és megdicsért, hogy behozattam egy felfújható ágyat. Ez persze nem az én nagy eszemen múlt, hanem azon az egyszerű tényen, hogy volt otthon matracunk, és a kórház engedte, hogy használjam. Olvasni olyan gyerekosztályokról, ahol tilos még a polifoam is, mondván, akadályozza a betegellátást, és egyébként is, „az anyuka ne pihenni jöjjön ide”. Én lámpaoltás előtt fújtam fel a matracom, ami reggel ötkor már leengedve pihent a bőröndben. De mi van azokkal, akik heteket töltenek a kórházban, és nem vihetnek be mobil fekhelyet, vagy nem telik rá, mert a gyermekük gyógykezelésére spórolnak? A választ mindannyian tudjuk: sok anya és apa rozoga széken, földre terített törülközőn, ágy végében éjszakázik, csak hogy a kis beteggel lehessen. Hazánkban a szülők törvény adta joga, hogy a gyermekük mellett tartózkodjanak a kórházi kezelés idején, ehhez képest a kórtermeknek csak töredékében megoldott a hozzátartozó elhelyezése. Március elején civil kezdeményezésre elindult az Adományozz fekhelyet oldal a Facebookon, a három szervező hölgy összegyűjti a felajánlásokat, mobil ágyakat vásárolnak és eljuttatják azokat a megfelelő helyekre. Az adományozóknak köszönhetően egy hónap alatt száz fekhelyet tudtak beszerezni. Számos kórház gyermekosztálya örömmel veszi a segítséget, és jelzik, hogy hol praktikus az összehajtogatható matrac, és hol lenne jobb a fotelágy. Miközben pontosan tudom, hogy ennek az egésznek nem ez lenne a módja, ahogy a kórházi folyosókat sem a hálás apukáknak kellene kifesteniük, mégis örülök. Mert így esély nyílt arra, hogy azok a gyerekek, akik kénytelenek a játszótér és az otthonuk helyett egy kórteremben tölteni a napjaikat, legalább egy félig-meddig kipihent szülőt láthatnak maguk mellett. És ettől egészen biztosan gyorsabban gyógyulnak – az én fiam legalábbis így mondta.

Szöveg: Jónap Rita