A Szentlélek szabadítson meg minket a zárkózottságtól – imádkozott Ferenc pápa pünkösdi miséjén, mert szerinte egy hatalmas tömeg közepén is magányosak vagyunk, és Istennel szemben is önállónak képzeljük magunkat, holott a DNS-ünkbe van írva a testvériség, az a képesség, hogy megnyissuk a lelkünket a másik ember felé.

Mi, itt a Nők Lapjában nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy valóban képesek vagyunk arra, hogy osztozzunk a másik ember sorsában, rengetegszer tapasztaljuk, ahogy egy-egy cikk megnyitja a szíveket, és az emberek kifejezik együttérzésüket a segítségükkel, sőt akár adományokkal is. De nem kell sok ahhoz sem, hogy a másik oldal kerüljön fölénybe, amikor elkezdünk veszélyt látni a másik emberben, különösen, ha másmilyen, mint amilyenek mi vagyunk. Sajnos vagy szerencsére, minősíthetjük sokféleképp, mindannyian azt tekintjük normálisnak, ahogy mi nőttünk fel, és a másság még akkor is furcsa, ha a különbség kicsi. Ha mi azt szoktuk meg, hogy a vasárnapi ebédeknél húsleves van és utána háromféle főfogás, akkor furcsa lesz az az embertársunk, aki csak virslit eszik mustárral. Az édesanyjáról gondolhatjuk, hogy elhanyagoló volt, nem volt képes gondoskodni a gyerekeiről. Pedig lehet, hogy csak lazán kezelte ezt a kérdést, és főzés helyett inkább családi kirándulásokra mentek. A különbség azonban bármennyire is kicsi, ellenérzést hív elő, főképp, ha mindez másféle higiénés, szexuális és kulturális szokásokkal társul. Hány kapcsolatban okoz gondot, hogy folyóvízben kell-e mosogatni vagy állóvízben, hogy 22 vagy 24 Celsius-fokosra állítsuk-e a termosztátot, hogy éjfélkor kell-e lefeküdni vagy már kilenckor. Ilyenkor hajlamosak vagyunk az ítélkezésre, anélkül hogy mélységében megértenénk a mozgatórugókat. Azt gondoljuk, hogy a mi utunk a helyes, mert mindez vagy-vagy kérdésként merül fel, az „és” ritkán kerül be két mondat közé, sokszor elutasítjuk azt a gondolatot, hogy így is lehet és úgy is, ez is lehet jó és az is. Csak ritkán kérdezzük és értjük meg, hogy a másik miért is szeretné úgy, az együttérzés kivételes kegyelmi állapotában. Ferenc pápának igaza van, mert a testvériség, mások segítése és megértése tényleg bele van írva a programunkba, de önmagunk és a saját kis közösségünk védelme is. Vajon melyik lesz az erősebb késztetésünk? – ez itt a kérdés. Mindenesetre Ferenc pápa a testvériség mellett tette le a voksát!

Szöveg: Rist Lilla