Tudom, hogy óriási spoiler, de tényleg, miért? Kicsit le vagyok maradva (3 gyerek, 8 év otthon), úgyhogy hűséges Good wife-nézőként (nálunk A férjem védelmében címmel megy) csak most fért bele a napjaimba, hogy felzárkózzak, és belenézzek a Downton Abbey-be, amiről már oly sokat hallottam. És tényleg, hozott mindent, amit vártam: fanyar angol humor, szép kösztümök és díszletek, egy letűnni készülő világ utolsó villanásai. Szépen alakuló szerelmi szál, végre egymásra találás, házasság, boldogság, és erre… – tudom, a csúcson kell abbahagyni. Úgyhogy ezen ponton, amikor a sorozatban meghalt Matthew, a kedves szerelmes hős, abba is hagytam. Körülöttem a barátnőim válnak, az ismerőseimről komoly betegségek derülnek ki, a gyerekeim kilenc évesen kamaszodva az idegeimet tépik, nekem olyan sorozat kell, ami elszakít a mindennapoktól. Legyen témájában izgalmas, vicces vagy szexi, és ne, ne haljon meg a főhös az x. évadban sem. Az első kategóriára jó válasz volt számomra a Breaking Bad (Totál szívás), a másodikra a klasszik Jóbarátoknál jobbat nem tudok említeni, a harmadikra meg most új versenyzőként kipróbáltam az Outlander (Az Idegen) című sorozatot, amit már könyvben is ajánlott egy barátnőm. Mivel a könyvtári beérkezésre még várnom kellett pár napot, gondoltam, belenézek a filmes változatába, és nem tudtam abbahagyni.
„Na, most ha ennek a résznek vége, dolgozom.” „Jó, ebéd közben belefér még egy, és akkor utána tényleg el kell mennem az önkormányzatba.” „Á, most már úgyis mindjárt indulnom kell a gyerekekért, nem érdemes belekezdeni semmibe, megnézek még egy felet.” Körülbelül így alakulnak a napjaim, amelyeken hatalmas haladást tervezek, cikk-ötletek gyűjtését, több adag ruha kimosását, futást és a számlás asztalon való rendrakást… Nem, nem szabad belekezdeni jó sorozatokba, kivéve ha az embernek két hét semmittevés szerepel a naptárában, ezt már a 24 óta tudhatnám. Az tipikusan az a sorozat, amit – mivel 24 óra történéséről szól – csak valós időben érdemes nézni, megállás nélkül, de olyan izgalmas, hogy ez abszolút megvalósítható. És 40 perces részeknél hosszabbakat kitalálni szemétség, mert 40 perc az még szinte félóra, 50 perc viszont már majdnem egy óra, és az nem fér bele „csak úgy”. Főleg, ha, khm, fontos lenne tudni, mi történik a következő részben. Én megértem a sorozatfüggő tiniket – egy hétre én is szívesen élném a mindennapjaikat.
Szöveg: Szigeti Hajni
