Mivel a kislányom elég sokat hisztizik, ezt a jelenséget már többször tanulmányozhattam közvetlen közelről, mint szerettem volna, úgyhogy nekem elhihetik, a cím igaz. Például a legújabb hiszti-ok nála: ha nem ugyanolyan ruhában vagyunk. Szerencsére ez a kérdés csak a nagyobb volumenű ruhadarabokat érinti, úgy mint rövidnadrág-póló vagy (esetében pörgős) ruha – nyáron ez a két öltözék-kategória jöhet számításba nálunk. Hál’ Istennek színekben és mintákban nem kell alkalmazkodnom egy négy éves stílusához, mert azt hiszem, akkor adnám át a nevelését egy önként jelentkezőnek, ha nekem is jégvarázsos pólókban kellene mászkálnom. A fekete szandálom pontos másának beszerzése 24-es méretben már így is felmerült benne néhányszor, de eddig még mindig rá tudtam beszélni arra, milyen csinos is a saját fehérje. Viszont ha néha napján előfordul, hogy nem egyszerre indulunk el otthonról, és ő csak később szembesül az outfittemmel, képes sírógörcsben kitörni az utcán, és gyakorlatilag az aszfaltot ütve követelni, hogy azonnal öltözzek át, ott helyben. Ez nyilván nem lehetséges, még akkor sem ha nálam lenne egy váltás ruha az ő hangulatingadozásaira felkészülvén. De nem, nincs nálam váltás ruha, bár általában nálam van a napszemüvege, a buborékfújója, a babája, a futóbiciklije, az innivalója, az ennivalója és egy budai garzon ára, hogy ha ezek mégsem lennének elegendőek, a sikítófrász elkerülésére be tudjunk szerezni még pár cuccot.

Hisztire egyéb okok is remek alkalmat kínálnak neki – például, ha reggel felébred, ha éhes, de még öt perc van ebédig, ha egy mákszemnyi sebesülés van a lábán, és nem akarom vinni, ha a fiúk (a testvérei) ránéznek, ha nem festegethet este kilenckor, ha a barátnője legyőzi futásban, ha ő semmit nem kap, amikor másnak van a szülinapja, ha csak röviden bújok hozzá este, ha csak három Anna-Peti-Gergőt olvasok….

Ilyenkor a kétségbeesett síráson kívül (amit egy másodperc alatt abba tud hagyni, ha mondjuk felkiálltok, hogy „nézd, itt egy katica!”), kapunk még szoknyába kapaszkodást, sértődött elvonulást, szoba mélyéről „hülyék vagytok!” kiabálást, ütögetést.

Ezek az akciói igazából már nem is borítanak ki annyira. Mivel harmadik gyerek, láttam már hasonló próbálkozásokat a tesóinál, bár ő az egyetlen lány, így neméből adódóan elég magas fokon űzi ezt a művészetet. Sokszor annyira vicces közben, hogy kipukkad belőlünk a nevetés, máskor hagyjuk elvonulni és dühöngeni, időnként próbálunk az eszére hatni, és persze van, amikor magával ránt minket is, és annyira sok, hogy kiabálunk vele egy kicsit, amin szintén halálosan megsértődik, és könnyekben tör ki.

De azért nagyon szeretjük.

Szigeti Hajni