Nem gondolom, hogy az iskolakezdés óta eltelt néhány nap alatt a gyerekek ripsz-ropsz megszokták a korai felkelést, a szoros napirendet és a fegyelmet. Azonban néhányuknak már biztosan sikerült felbosszantaniuk a tanáraikat a lustaságukkal meg a nyegleségükkel. Mert bizony tagadhatatlan, hogy a (kis)kamaszok többsége neveletlen, de mielőtt lelkes bólogatásba kezdenének a poroszos szigor hívei, gyorsan megkérdezem: […]

Nem gondolom, hogy az iskolakezdés óta eltelt néhány nap alatt a gyerekek ripsz-ropsz megszokták a korai felkelést, a szoros napirendet és a fegyelmet. Azonban néhányuknak már biztosan sikerült felbosszantaniuk a tanáraikat a lustaságukkal meg a nyegleségükkel. Mert bizony tagadhatatlan, hogy a (kis)kamaszok többsége neveletlen, de mielőtt lelkes bólogatásba kezdenének a poroszos szigor hívei, gyorsan megkérdezem: mitől lehetnének jól neveltek? Attól, hogy folyamatosan azt hallják, legyél tisztelettudó? Félreértés ne essék, zsákutcába vezet a „laissez-faire” nevelés is, amikor mindent szabad, hiszen korlátokra, az erkölcsi és viselkedési normák ismeretére miden gyereknek szüksége van, csakhogy hiába papolunk mi, felnőttek tiszteletről meg becsületről, ha az általunk mutatott példa egészen más. Vajon azok a Zánkán nyaraló, hátrányos helyzetű erdélyi gyerekek mit gondolhatnak a tisztességről, akikről a tanévkezdés előtt néhány nappal olvastam egy napilapban? Tőlük összesen nyolcvanötezer forintot lopott el – egy csapatnyi szegény gyerektől! – valaki. A zánkai tábor üzemeltetője kizárta, hogy a táborozók vagy táboroztatók között lehet a tettes – a takarítást egy külsős cég végzi… –, a rendőrség nyomoz, a gyerekek azóta visszakapták a pénzüket. Mégis nagy ügy ez a kis ügy! E gyerekek hazaérve biztosan hallják majd: tiszteld a felnőtteket! (Miért is?) És ők nem azért fognak kételkedni e felszólítás jogosságában, mert tudják, mi zajlik a világban, hiszen nemigen foglalkoznak politikával, de az biztosan eszükbe jut majd, hogy egy „tiszteletreméltó” felnőtt vette el az ötezer vagy kétezer forintjukat.

Még tragikusabb a helyzet, ha a kételkedést maga a szülő indukálja. Ha egy alsó tagozatos kislány megsúgja a tanítónőjének, hogy a „nama”, mármint a szeretett nagymamája idén nem mehet érte a napközibe, mert „anya már utálja, és úgy kiabált vele, hogy a nama sírt” – milyen leckét kap tiszteletből? Persze az anyukája majd elvárja tőle, hogy élete végéig tisztelje őt… Csalódni fog! És hogy fel lehetett háborodva az az apa, aki egy spanyolországi üdülőhelyen tökrészegen üvöltözött augusztus végén, a tengerparti sétányon a felesége és a fiai társaságában, ha a gyerekei másnap nem viselkedtek vele kellő tisztelettel…?!

Sikerült elérni, hogy legyenek családbarát munkahelyek, de ahhoz kicsi az „egyember”, hogy a világot gyerekbaráttá tegye. Ahhoz viszont igenis elég „hatalmas” a szülő a gyereke életében, hogy a saját példájával – nem az előadásaival! – megmutassa, tisztességesen, tartalmasan is lehet élni. Ezért érdemes csak azért is megpróbálkoznunk azzal, hogy legalább a magunk mikroközegében teremtsünk szeretettel teli gyerekbarát világot. Ahol a felnőtt minta nincs szöges ellentétben a szóval.

V. Kulcsár Ildikó