A barátaimhoz képest viszonylag későn, tizennyolc évesen ittam először alkoholt. Addig sportoltam, a példaképeim sem piáltak, kerültem az italt én is. Utána viszont bepótoltam mindent. Több év ámokfutás következett, hosszú éjszakákkal, rendszeres filmszakadással és folyamatos bűntudattal. Este azt éreztem, rövid az élet, bármikor történhet valamilyen baleset, az egészségnél fontosabb a mámor. Másnaposan pedig az nyomasztott, hogy tönkre vágom a májamat. Ha biztosan tudtam volna, hogy legalább hetven évig élek, vigyáztam volna magamra. De azt senki nem garantálta.

Aztán az egyik reggel sebtapasszal a fejemen támolyogtam haza, másnap össze kellett varrni a sebet. Nem tudjuk, mi történt, ki ragasztotta le, a barátaim hazamentek az éjszaka közepén. Megvertek? Elestem? Végül is mindegy. Nem fájt.

Utána évekig nem ittam. Közben meg kellett tanulnom józanul szórakozni, nemet mondani a kedvesen erőszakos meghívásokra. Néhány hónap után már komoly fegyvernek éreztem a józanságot. Emlékeztem mindenre. Kevesebbet kellett szégyenkeznem. Pihentető lett az alvás, eltűnt a másnaposság.

Hasonló kalandra csábít most a Kék Pont Alapítvány: idén is meghirdették a „Száraz Novembert”, az egy hónapig tartó absztinenciát. A program igazi célja az önismeret, próbára tehetjük magunkat, kibírjuk-e harminc napig alkohol nélkül. (Persze még számtalan előnye van. „A kezdeti rázós szakaszt követően egy halom pozitív felismerést és tapasztalást szerzel, egyre jobban érzed magad a bőrödben, új oldaladat ismered meg, és többet törődsz majd magaddal és másokkal!’ – sorolják.)

Azoknak ajánlják, akik legalább hetente isznak. A súlyos alkoholproblémával küzdőknek a programtól függetlenül szívesen segítenek, az alkoholt amúgy sem fogyasztókat pedig arra kérik, ne trollkodják szét a kezdeményezés Facebook-oldalát.

A kampány hatására újra téma lett az alkohol. Szinte minden novemberben született kommentelő elsütötte, hogy „skorpióknak nehezített pálya”, és meglepően sokan írták azt, hogy a hónap végére nem lesznek barátaik. Van, aki arra számít, hogy a résztvevők december elején vad tivornyákkal ünneplik meg a sikert. Más annyira fellelkesült, hogy a piával együtt a cigit és a káromkodást is el akarja hagyni. Valaki pedig csak annyit írt: „Bocs, nem érek rá.”

Érezhető a közösség ereje, a kommentelők bátorítják egymást, megosztják a többiekkel a sikereiket és a kétségeiket. Ha József Attila ma élne, talán a Száraz November oldalához posztolta volna:

„Meglehet, hogy nem iszok többet,

Hiába köszönget

Síma, udvarias arccal az alkohol.

Többé nem packázik énvelem!

De akarásom leölt hízóként haldokol

És agyam szúvas, megrecsegő fáján,

Vén öngyilkos a padlás gerendáján,

Kinyúló nyelvvel lóg az értelem.”

Pór Attila