Cara Brookins történetét nemrég kapta fel a világsajtó. Az arkansasi anyuka, miután bántalmazó kapcsolatából szabadulva egyedül maradt négy gyerekkel, úgy döntött, szó szerint újra építi az életüket. Talált egy házat, amelynek csak az alapja maradt meg egy tornádó pusztítását követően, banki hitelből megvette az építéshez szükséges alapanyagokat, majd nekiállt, hogy 17, 15, 11 és 2 […]

Cara Brookins történetét nemrég kapta fel a világsajtó. Az arkansasi anyuka, miután bántalmazó kapcsolatából szabadulva egyedül maradt négy gyerekkel, úgy döntött, szó szerint újra építi az életüket. Talált egy házat, amelynek csak az alapja maradt meg egy tornádó pusztítását követően, banki hitelből megvette az építéshez szükséges alapanyagokat, majd nekiállt, hogy 17, 15, 11 és 2 éves gyermekei segítségével felépítse álmaik otthonát. Építési tapasztalatok híján YouTube-videókat néztek arról, hogyan kell betonozni, falazni, csempézni, beépített bútorokat készíteni. Mire az öt hálószobás ház elkészült, a családtagok megtanultak együtt dolgozni, a lelki sebek fokozatosan gyógyultak, az asszony és a gyerekek megerősödtek, és visszatért az önbecsülésük. Azóta eltelt kilenc év, a nagyobb gyerekek már a saját házukat építik. Szokás szerint sok az „ugyan már” komment, mondván videó alapján nem lehet egy falat felhúzni, de Cara és családja bebizonyították, hogy mégiscsak lehet.

A kamasz gyerekeim és közöttem egyre szélesedő generációs szakadék egyik érdekessége a szórakozás és az információszerzés jellege. Én, ha valamit tudni akarok, akkor rákeresek a neten, válogatok a források között, elolvasom. A gyerekeim megkeresik a YouTube-on. Képesek többperces videókat végignézni, akár telefonon is. Nekem ehhez nincs türelmem, az olvasás sokkal gyorsabb. A népszerű videocsatornákon való háborgás egyébként is az egyik hobbim, néhány kollégával rendszeresen egymásra licitálunk az újabb és újabb furcsaságokkal. Szörnyülködünk, hogy egy 14 éves koreai fiú alkalmanként több százezer forintnyi wont keres azzal, hogy közvetíti a vacsorája elkészítését és elfogyasztását, vagy hogy három millióan megnézték azt 10 perces filmet, amin egy tinilány azt ismételgeti „I’m Poppy„. Ezzel a hozzáállással azonban könnyű elfelejteni, hogy a YouTube, és a különböző videomegosztó felületek a hasznos ismeretek korlátlan tárházát nyújtják. Ingyen. Utánagondolok, ki mit tanult a környezetemben a YouTube-ról. A lányom nyolcévesen nyelvtudás nélkül malacot, karácsonyfát, gyümölcsöket készített gumigyűrűkből az általa kiválasztott videók alapján, a fiam barátja így tanulta meg a Rubik kockát kirakni, egy ismerős apuka hajópadlót lerakni, a barátnőm férje szaunát építeni, az unokahúgom szuperül sminkelni. És akkor beugrik, hogy bizony én is profitálok YouTube-os oktató filmekből. Nagyjából öt videót néztem meg, mire összeraktam, hogy is kell a kedvenc húskenyeremet, a leberkäse-t otthon elkészíteni. Álomszerű lett. Amikor a skandináv krimiket olvasva megkívántam a kardamomos-fahéjas csigát, receptet találtam, de azt, hogyan kell a kis tekercseket egy mozdulattal formára igazítani, csak a profi lassított videón tudtam megnézni. Ha elnyomorítom magam a gép előtt ülve, rákeresek a gerinctornákra, és attól függően, hogy épp mennyi időt szánok rá, kiválasztom a négy, tíz vagy húsz perces videót. Ezeket végiggondolva rájöttem, a YouTube-nak hála végre azt is megtanulhatom, hogyan kell rétest húzni. És még mennyi mindent!

Jónap Rita