Alaposan felborzolta a kedélyeket a hír, ami bejárta az egész világsajtót, hogy a nyolc leggazdagabb embernek akkora vagyona van, mint a világ szegényebbik felének, azaz 3,6 milliárd embernek. Az Oxfam jótékonysági szervezet az adat publikálását a Davosi Világgazdasági Fórum kezdetére időzítette, ahol a globalizált gazdasági elit gyűlik össze minden évben, mintegy háromezer ember. Elsőre szörnyen igazságtalannak tűnik, hogy keveseknek van nagyon sok, sokaknak pedig nagyon kevés. Érdemes azonban egy kis lelkiismeret-vizsgálatot tartani, hogy nem pusztán irigységről van-e szó. Nem tartoznék-e én is boldogan a leggazdagabbak közé? Az ember hajlamos önmagát megtenni mércének, és erkölcstelennek tartani mindenkit, aki nála jobban él. A gazdagokat és sikereseket nehezebb őszintén szeretni, mint a szegényeket. (Az irigység mellett talán azért is, mert a gazdagoknak és sikereseknek nincs szükségük az együttérzésünkre, amit nehezen bocsátunk meg.) Őszinte meggyőződésem, hogy gazdag emberekre szükség van, feltéve, ha a vagyonukat jóra fordítják, ahogy ezt nagyon sokan meg is teszik. Nem érzem fair playnek ugyanakkor azt, amikor a Föld túlnépesedéséről beszélnek. Mert ezt sosem a szegényebb 3,6 milliárd hangoztatja, hanem sokkal inkább az a háromezer, akik Davosban randevúznak. Mintha a Földnek nem mindenki otthonának, hanem kevesek játszóterének kellene lenni.

Ám a gazdagok élete sem fenékig tejfel, igenis rászorulnak az együttérzésünkre, mert a pénz valóban nem boldogít. Suniya Luthar az Arizonai Egyetem pszichológiaprofesszora, a kérdés szakértője, kutatásai alapján úgy találta, hogy a gazdag szülők csemetéi érzelmileg sebezhetőbbek, hajlamosabbak a depresszióra, szorongásra, az önmaguk ellen fordulásra (öncsonkítás, öngyilkosság), aminek fokozottan lehet következménye alkoholizmus, drogfüggőség és antiszociális magatartás. A tünetegyüttesnek már nevet is adtak: affluenza (az affluent – gazdag – és az influenza összevonásából). Ezt az olyan környezetből érkező fiatalokra használják, akiknek nem kellett megküzdeniük semmiért, mindig minden az ölükbe hullott, ami a mindenhatóság illúzióját kelti bennük, hogy a tetteiknek nincsenek következményei, mert fölötte állnak törvénynek, lelkiismeret-furdalásnak, jónak és rossznak. És hogy ez valós probléma, azt az USA-ban az Affluenza Anonymus szervezetek egyre növekvő száma is bizonyítja. A Newport Academyt például Jamison Monroe alapította, egy olyan gazdag ifjú, aki maga is ebben a látszólag idillikus, határok és következmények nélküli világban élt, ám alkoholista és drogfüggő lett, végül öngyilkosságot kísérelt meg. Mindene megvolt, valami mégis nagyon hiányzott. Gyorsan fejlődő intézményhálózatában a gazdag gyerekek speciális problémáival foglalkoznak. És hogy ki elég gazdag? Nos, aki meg tudja fizetni a havi 40 000 dolláros díjat, az biztosan. A kérdésre, hogy mi okozta a bajt, Monroe azt felelte, hogy túl fiatalon túl sok pénz volt a zsebében, amiért nem dolgozott meg.

Igazán örülök, hogy ezt mondta, mert talán így a gyerekeim is meg fogják érteni, hogy kizárólag az ő érdeküket tartom szem előtt, amikor nem kívánok engedni a pozícióimból az elhúzódó zsebpénztárgyalásokban.

Krúdy Tamás

(A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2017/4. lapszámában jelent meg.)