Amióta az okostelefonok a testünk részévé váltak, olyan dilemmákkal szembesülünk, amelyek a vonalas telefonok és postai levelek idején nem léteztek.

Valaha egy telefonhívás vagy egy levél érkezése ritka eseménynek számított. Ha pedig felhívtunk valakit, s a készülék csak kicsengett, nem gurultunk dühbe. Tudtuk, az illető házon kívül van, amiben semmi meglepőt nem találtunk.

Ehhez képest, ha ma nem veszem fel a mobilom, egy kihallgatás közepén találom magam. Miért nem vettem fel? Hol voltam? Miért kapcsoltam ki? Miért nem voltam elérhető egy órán át? Miért nem hívtam vissza, ha láttam, hogy keresett? Nem gondoltam, hogy fontos? Nem olvastam az e-mailt, amit egy fél órája küldött? Mi a válaszom az e-mailben feltett kérdésére? Ugyanis sürgős lenne (neki) az ügy.

Mobiltelefont kényelmi okokból veszünk, hogy megkönnyítse az életünket. Sokan azonban hajlamosak a mobilomra úgy tekinteni, mintha azért lenne, hogy az ő életüket könnyítsem meg, s dobjak félre mindent, amit éppen csinálok abban a pillanatban, amikor mások akarnak tőlem valamit.

A környezetemben többen elkezdték már megalkotni az elektronikus kommunikációjukra vonatkozó saját szabályaikat. Van, aki csak hétfőn és kedden nézi az e-mailjeit, más csak minden munkanap 9 és 10 óra között. A szabadság idején kimenő automatikus üzenet mára általánossá vált, és sokan vannak olyanok is, akik egyetlen olyan telefonhívásra sem válaszolnak, ahol a hívó rejtett számról beszél.

Kénytelenek vagyunk új szabályokat alkotni, hiszen mi még olyan korban nőttünk fel, ahol nem létezett e-mail és okostelefon. Mi még azt tanultuk, ha az ember levelet kap, illik belátható időn belül válaszolni. Senki nem készített fel rá, eljön az idő, amikor a szabadságomról hazatérve háromszáz e-mail vár az inboxomban, s azok döntő többsége spam, ami pénisznagyobbítást vagy egy nigériai herceg mesés vagyonát ígéri.

Egy elektronikus madzag egyik végén élünk, amelynek a másik végét mindig az rángatja, akinek éppen eszébe jut. Ha nem védjük meg magunkat, könnyen oda jutunk, hogy az életünk nem áll másból, csak e-mailek és telefonhívások megválaszolásából.

Az idén januárban bevezetett francia szabályozás húsbavágó problémára tapint rá a munkának az életünkben betöltött szerepével kapcsolatban is. A francia munkavállalók ugyanis törvényesen elnyerték a jogot céges okostelefonjuk munkaidőn túli kikapcsolására. Munkaadóik nem követelhetik meg többé tőlük, hogy a nap huszonnégy órájában legyenek elérhetők, és válaszoljanak a leveleikre munkaidőn kívül is. A franciáknak a szabadidejükben mostantól már csak a követelőző rokonaikkal, barátaikkal és ismerőseikkel kell elektronikusan megküzdeniük.

Oravecz Éva Csilla

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2017/5. lapszámában jelent meg.