Egy padovai étteremben jutalmazzák a rendes magaviseletű gyerekek szüleit: a számla végösszegéből öt százalék kedvezményt kapnak, amiért nem zavarták a többi vendéget és a pincéreket. A kezdeményezés nem új keletű, volt már erre példa Kanadában és az Egyesült Államokban is, a reakciók pedig mindenhol vegyesek. Egy részről sokan díjazzák, hogy a kisgyermekes családokat próbálják arra motiválni, hogy az apróságokat kordában tartsák, több kommentelő szerint ez egy kedves gesztus, aminek a gyerekesek és a többi vendég is örül. Az ellenzők azonban úgy gondolják, nem pénzzel kell megerősíteni a jó viselkedést, és különben is az egész intézkedés diszkriminatív, hiszen mi lesz azokkal, akik gyerek nélkül vagy kamaszokkal étkeznek. Nekik nem jár a jutalom?

A padovai vendéglőnek egyértelműen bejött az akció, a hírrel tele volt a nemzetközi sajtó, a családok tömegével zarándokolnak Antonio Ferrari elegáns éttermébe, és a kicsik nagyon figyelnek, nehogy rajtuk csússzon el a kedvezmény. Nyilván nem arról az öt százalékról van szó, inkább a kihívás izgatja a szülőket és a gyerekeket. Sokan azt mondják, ez egy remek reklámfogás, és én pont ezt nem értem. Nem tudom elképzelni, hogy az étteremválasztáskor az legyen a szempont, hogy ott jó gyerekkel olcsóbban megússzuk. Először is, amíg a gyerekek nem értek el egy bizonyos életkort, mi nem mentünk velük elegánsabb helyekre, leginkább a kiülős, vagy büfészerű vendéglátó egységek jöhettek szóba. Idővel, ha étterembe mentünk, akkor én is élvezni akartam, hogy más teszi az ételt az asztalra, és nem kívántam azon izgulni, vajon mekkora kárt okozunk, ha kiborul egy pohár víz, és hogy zavarja-e a többi vendéget, ha hangosabban nevetnek a gyerekek. Próbáltunk olyan éttermeket keresni, ahová családok járnak, mert az ilyen helyeken sokkal gyorsabban hozzák ki az ételt, és fel vannak készülve a kiskorú vendégekre. Ahol van etetőszék, színező és gyerekmenü, ott sokkal jobban érzi magát az egész család, és nem azért, mert ezek a körülmények garantálják a csemeték helyes viselkedését, hanem mert ezeken a helyeken hozzá vannak szokva a kicsik jelenlétéhez. A gyerekeim otthon tanulták meg a normális étkezés szabályait; hogy nem játszanak az étellel, hogy nem ugrálnak fel ebéd közben, és hogy az asztalnál nincs helye sem a veszekedésnek, sem a verekedésnek. De míg otthon akkor ülünk asztalhoz, amikor kész az ebéd, vagy a vacsora, egy étteremben bizony várni kell, és ez próbára teszi a kicsik türelmét. Én régen komplett játékarzenált vittem magammal, a színezőtől a kirakóson át egészen a kártyákig. Egy elegáns étteremben hülyén éreztem volna magam rikikizés közben, de a családbarát helyeken hálával telt mosollyal néztek ránk a pincérek, amiért három kisgyerekkel kellemes hangulatban, türelmesen vártunk a sorunkra. Ma már nem kell a szórakoztatás ezer módjára felkészülnöm, egyszerűen csak beszélgetünk, amíg várunk, de bevallom, még mindig azok a helyek a nyerők, ahol gyorsan hozzák az ételt, az az éhenhalás szélén egyensúlyozó kamaszok ugyanis pont olyanok tudnak lenni, mint a túlfárasztott kétévesek…

Jónap Rita