– Miért suttogunk? – kérdezem Leontól a Blackfriars és a St. Pancras között félúton, mire megvonja a vállát. Nyaralásról tartunk haza, gépünk reggel hétkor érkezett a Gatwickre, így a londoni reggeli csúcsforgalom közepén találjuk magunkat. Vasúti kocsink tömve rosszkedvű, álmos, életunt munkavállalókkal, egy gombostűt sem lehetne leejteni, olyan sűrűn vagyunk.

Körülöttünk mégis vágni lehet a csendet. Mintha egy könyvtár olvasótermében ülnénk, mindenki maga elé mered. A többség sms-ezik, néhányan e-bookot olvasnak. Senki nem bambul vagy álmodozik, és senki nem beszélget. Ezért váltottunk mi is suttogásra, mert úgy éreztük: szabályt szegünk, ha hangoskodunk.

Úgy érzem magam, mintha egy Ray Bradbury-sci-fi közepén landoltunk volna. Bradbury egyik könyvében történt, hogy Los Angelesben a rendőrök igazoltattak valakit, mert az utcán a lábával közlekedett. Ott mindenki autóval jár, sehová nem mennek gyalog. Aki a lábát használja, gyanús. Mint mi a londoni vasúti kocsiban, ha beszélgetni akarunk.

Több európai nagyvárosban is azt tervezik, a gyalogosoknak szóló közlekedési lámpák jelzéseit valami módon a járda szintjén is feltüntetik, egyre több baleset történik ugyanis amiatt, hogy az sms-ező gyalogos nem néz fel a mobiljából, amikor a zebrához ér. Legyen egy viselkedés bármilyen eszetlen, ha elég sokan követik, előbb vagy utóbb norma lesz belőle, és a rendszer hozzájuk alkalmazkodik.

Ehhez képest én a nyaralás elején elvesztettem a mobilomat, és azóta is várom, hogy utánam küldjék. Az ismerőseim, ahányan vannak, annyiféleképpen reagálnak. Élvezd ki, amíg lehet, mondja a bölcsebbje, mások viszont el sem tudják képzelni, hogyan maradok egyáltalán életben hetekig mobiltelefon nélkül. Mintha Matt Damon lennék a Mentőexpedíció című filmből, akinek a saját szellemi tartalékaiból, a nulláról indulva kell élelmezéséről, szórakozásáról és elméje épségben maradásáról gondoskodnia egy idegen bolygón. És ami azt illeti, valóban napi szinten jelent kihívást most a számomra, hogyan oldjak meg olyan feladatokat, amelyeket eddig a telefonom segítségével intéztem. De üssenek agyon érte, én élvezem. Ha mást nem, akkor azt, hogy immár két hete alapvetően a saját intelligenciámra hagyatkozom, nem az okostelefonoméra.

Az Európai Unió nagyjából évente jelenti be diadalmasan, hogy most aztán már tényleg eltörlik a fejlett világ legnagyobb rákfenéjét, a roamingdíjat. Szó volt róla már 2013-ban is, azután soha nem lett belőle semmi, de most június 15-étől tényleg bevezetik az új szabályozást. 2017 nyarától az uniós polgárok évente 90 napig telefonálhatnak, sms-ezhetnek és mobilnetezhetnek külföldi uniós országokban anélkül, hogy roamingdíjat kéne ezért fizetniük.

Biztos vagyok benne, a hírt sokan fogadják kitörő örömmel. Ami engem illet, a következő nyaralásra is mobil nélkül utazom.

Oravecz Éva Csilla

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2017/17. lapszámában jelent meg.