Túl korán van.

Már megint hideg van.

Szinte semmit nem aludtam az éjjel. Hulla fáradt vagyok.

A szél is fúj. Mit vegyek fel?

A reggeli kávé is kilöttyent.

Újabb rossz hír a nagyvilágból az interneten. Még egy rossz hír.

Itt egy jó hír is. De megint itt egy rossz.

Készülni kell. Nem leszek kész időben.

Túl forró a víz a zuhanyzóban. Most meg túl hideg.

Elment a villamos az orrom előtt. Nem jön a következő villamos időben.

Túl nagy a tömeg. Megőrülök ettől a tolongástól minden reggel!

Tényleg lekésem a buszt is?! Tényleg.

Ma is gyalog kell mennem.

Végre megérkeztem, de már megint frissíti magát a laptop…

Így néz ki egy átlagos „ballábas”, sőt kevésbé „ballábas” reggelem is. Pontosabban így nézett ki, egy héttel ezelőttig. Azóta a napindító belső monológom a következőképpen változott:

Még mindig túl korán van, de legalább süt a Nap.

Szinte semmit nem aludtam az éjjel. Fáradt vagyok, de ez nem a világ vége.

Kezd melegebb lenni reggelente. Mit vegyek fel?

A kilöttyent reggeli kávé foltja szív alakot öltött.

Újabb rossz hír a nagyvilágból az interneten. Még egy rossz hír.

Itt egy jó hír is. Hány jó hírt is olvastam el ma reggel? Volt ott több is.

Kedves zuhany, ma nem szúrsz ki velem, türelmesen várok.

Elment a villamos az orrom előtt. Rögtön jön egy másik? Rögtön jön egy másik!

Túl nagy a tömeg.

Inkább sétálok a munkahelyemig, legalább mozgok.

Helló, orrom előtt dalolva elreppenő rigó!

Már megint frissíti magát a laptop? Addig váltok pár szót a kollégáimmal…

Mitől lett más a monológ? A múlt héten egy szívemnek kedves személy ment el közülünk, majd másnap egy autóbaleset segítő szemtanújává váltam. Az emberben pedig ilyenkor valami megváltozik. Elkezdődik egy újragondolt élet.

Sors Rita