Gyerekeknek írt top sztorik, egy irodalmi bestseller, két úttörő alkotó. Eladhatnám így is ezt a cikket, de a valóság sokkal szerényebb: két olasz nő kiadott egy gyerekkönyvet példaértékű életet élt asszonyokról. A címe Esti mesék lázadó lányoknak (Good Night Stories for Rebel Girls), a tartalma pedig száz élettörténet, melyet száz darab, hatvan illusztrátornő által rajzolt portré kísér.
A kötet tavaly a Kickstarter közösségi finanszírozás oldal legsikeresebb gyerekkönyv-projektje lett. Ez azt jelenti, hogy a megjelentetéshez szükséges célösszeget a közösségi kampány elindítása után mindössze két nap alatt elérték. A támogatások pedig egyre csak özönlöttek: az eredetileg kitűzött büdzsé sokszorosa gyűlt össze.
Elena Favilli és Francesca Cavallo olyan meséket akartak elmondani, amilyeneket kislányként maguk is szívesen hallgattak volna. Főként miután felfedezték, hogy a gyerekeknek szóló könyvek és tévéműsorok nagy százalékában a lány szereplők még mindig elhanyagolható részben jelennek meg. Kevesebbszer lépnek színre, mint a férfi hősök, nem beszélnek, nem dolgoznak, ritkán cselekszenek önállóan, és nem ők működnek a narratíva motorjaként.
Felmérések bizonyítják, hogy a hercegről álmodozó hercegnők túlsúlyban vannak a Mulanokkal, a Harisnyás Pippikkel, a Grimm-féle okos lányokkal szemben. Pedig a könyvben is szereplő Jane Goodall, I. Erzsébet királynő, Serena Williams, Frida Kahlo vagy a Brontë nővérek joggal érdemelték ki a hősnő címet. Közös bennük az erő, a kitartás, a tűz, ami műveik, sikereik felé vitte őket. A kevésbé ismert, ám annál rendhagyóbb életutat befutó Mae Jemison, az első afroamerikai űrhajósnő, doktor és színésznő mondta, nem szabad, hogy magunkat korlátozzuk mások korlátozott képzelőereje miatt.
Ha felidézem a gyerekkoromat, egyaránt szerettem az ezüst cipellőben táncoló királykisasszonyokról és a harcos amazonokról szóló történeteket, de volt még egy fajta mese, amit esténként különösen vártam. Amikor édesanyám az ágyam szélén ülve a szoba csendes sötétjébe suttogta, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki… A mesét, a meséket, melyek rólunk szóltak.
Ahogy nőttem, a könyvtáram bővült, és immár tudatosan nyúltam az önmegvalósító, a fiús álruhában kalandozó, a világmegmentő nők regényei után. Nem mondom, hogy nem volt miből választani, de az is biztos, hogy jó lett volna, ha többet találok. Mert a jó mese térkép, segítség a világ felbolydult rendjében (rendszertelenségében) való eligazodáshoz. Ha pedig feltételezzük, hogy a lányok többségét ma már nem lehet vagy nem kell fehér ló hátán „megmenteni”, a mesehősöknek is változniuk kellene. Ez pedig, szerintem, egyáltalán nem lázadás.
Gősi Lilla
