Észtországban minden évben megválasztják az Év Édesanyját (Mother of the Year) – olvasom a hírt. Az idősebbek most biztosan felkapják a fejüket, mert ők még emlékezhetnek rá, hogy az ötvenes években nálunk is volt ilyen. Az állami kitüntetéssel azokat a hős munkásasszonyokat ismerték el, akik négy-öt gyerekük felnevelése mellett a szocialista nagyüzemekben is 120 százalékot teljesítettek. De vajon az Észt Nőszövetség ma, 2017-ben milyen kritériumok alapján dönti el, hogy ki érdemes az Év Édesanyja-díjra? Hány gyereket kell ahhoz felnevelni és hogyan? Szigorúan vagy megengedően? Ki a jobb, aki sok mesét olvas, vagy aki több palacsintát süt? Az, aki éjt nappallá téve robotol, aztán fut az óvodába a gyerekéért, mert nincs segítsége, és soha nem pihenhet, lévén egyedülálló anya, vagy az, aki megoszthatja a férjével a gondokat? Nos, az észt zsűri az utóbbira szavazott, mondván, a szabályzat kizárólag házasságban élő nőket enged jutalmazni, és kerek perec elutasította egy ötgyermekes, elvált édesanya jelölését. Milyen alapon? – háborodott fel a közvélemény. Hiszen az észt nők közel 10 százaléka egyedül neveli a gyerekét (ez a szám nálunk sem sokkal alacsonyabb), és nem az a jellemző, hogy ők választották volna ezt a helyzetet. Nem beszélve az élettársi kapcsolatban élőkről. Talán attól félnek a zsűri tagjai, hogy ezek az édesanyák rossz példát mutatnak? Az elutasított jelöltről tudni kell, hogy nyolc civil egyesület jelölte egyhangúan a díjra, és hogy néhány éve családon belüli erőszak elől menekült el, azóta küzd a gyerekeiért, neveli, iskoláztatja őket, miközben nyolc órában dolgozik, és még a környezetében élőknek is segít. Erről eszembe jut egy régebbi interjúalanyom, egy tüneményes fiatalasszony, aki három apró gyerekkel volt kénytelen agresszív férje elől egy másik városba futni, ahol most szociális lakásban él velük. Csodálatra méltó kitartással és alázattal igyekszik előteremteni a mindennapi betevőjüket, még arra sem sajnálja az energiát, hogy tehetséges nagyfiából élsportolót neveljen. Épp most írt a Facebookon, hogy ma éjjel meggybefőttet tett el télire, és a hétvégén hársvirágot szedtek, hogy legyen majd a kicsiknek miből teát főzni. Négy év telt el a válása óta, és bár még mindig nagyon nehéz, de kezd kisütni a nap, árulta el. Többszöri félresikerült próbálkozás után végre rátalált a szerelem, úgy tűnik, mégse kell apa nélkül felnevelnie a gyerekeit. Csak az előítéletekkel ne kellene megküzdenie! Múltkor a barátjával ment a kislányáért az óvodába, amire az óvónő gonoszul odaszólt neki: „Mégse kellene havonta új apukát bemutatni a gyereknek!” Mintha csak az észt Nőszövetség elnökét hallanám, akit a társadalmi vitát követően behívtak a televízió egyik műsorába, ahol kinyilatkoztatta: az Év Édesanyja-díj nem illethet meg olyan anyát, aki évente új apajelöltet mutat be a gyerekeinek… Mit lehet erre mondani? Én szívesen kitüntetném a világ összes egyedülálló anyukáját, sőt még pénzt is mellékelnék a díjhoz. Hátha segítenék vele.

Koronczay Lilla

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2017/27. lapszámában jelent meg.