Unalmas leszek, kedves olvasók, mert tán életemben először, a pénzről fogok írni önöknek! Csak az a mentségem, hogy úgy felbosszantott egy balatoni strandon a kalóriák tombolása és a pénztárcák kifosztása, hogy az előrelátó, felelős gazdálkodásról kezdtem tépelődni. Persze nem a milliárdosok pénzügyeire gondoltam – ők másik bolygón élnek –, nem is a tragikusan szegényekre, akik […]

Unalmas leszek, kedves olvasók, mert tán életemben először, a pénzről fogok írni önöknek! Csak az a mentségem, hogy úgy felbosszantott egy balatoni strandon a kalóriák tombolása és a pénztárcák kifosztása, hogy az előrelátó, felelős gazdálkodásról kezdtem tépelődni. Persze nem a milliárdosok pénzügyeire gondoltam – ők másik bolygón élnek –, nem is a tragikusan szegényekre, akik embertelen küzdelmet vívnak a puszta létért, hanem ránk, a remélhetőleg még mindig nagy többségre, akik a középosztályhoz tartozónak véljük magunkat, és az életünk általában arról szól, hogy a gyerekeinknek megadjuk mindazt, amit szeretnénk. Például a nyaralást, ami nem olcsó. No, épp ezért figyeltem elképedve, hogy sok gyerek ötször-hatszor látogatja meg már ebéd előtt a fagyizót – egy gombóc háromszázötven forint –, és döbbenetes összegeket költenek a családok agyoncukrozott üdítőkre (meg apuka söreire, féldecijeire). Rendben van, nyaralunk, de nincs határ?

Ebben a hangulatban akadt meg a szemem a híren, miszerint több tízmillió darab, kivonásra váró papírpénz van a lakosságnál. Az ötezresekből 5,5 millió, a kétezresekből 7,3 millió darab van nálunk, ami összesen több, mint negyvenkét milliárd forint! Szédítő összeg, ugye? Pedig csak július végéig lehetett fizetni a 2016 előtt kibocsátott kétezer és ötezer forintos papírpénzzel. A régi húszezresekre is érdemes szót vesztegetni, hiszen belőlük 11,3 millió darab van még forgalomban, pedig csak december 31-ig lesznek törvényes fizetőeszközök. Mit lehet velük kezdeni? Egyszerű. Beválthatjuk valamennyit a bankokban, a postákon, a takarékszövetkezetekben vagy a Magyar Nemzeti Bank pénztárában.

Lamentálhatnék most azon is, vajon kiknek tetszenek az új pénzek – nekem például nem, mert szörnyen túlteng a sárga-barna –, de ennél fontosabb arról szólni, hogy sok későbbi kellemetlenségtől kíméljük meg magunkat, ha tudatosak vagyunk. Igaz, a határidő lejárta után még három évig cserélhetik be a régi pénzeket a bankok és a posták, a jegybank pedig további húsz évig válthatja be azokat. Csakhogy az utolsó perc kivárása éppolyan felelőtlenség, mint az ész nélküli költés a strandon! Ha már életünk jelentős részét a pénz körüli tánccal kell töltenünk, akkor magunkat becsüljük meg a figyelemmel!

Egy ismerős házaspár mesélte, hogy a házuk eladásakor a vevő csak készpénzzel volt hajlandó fizetni. Bepakolták tehát a sok milliót a feleség méretes retiküljébe, aki nagyon félt, amíg eljutottak a parkolóból a bankig. Utólag már nevetve mesélte, hogy minden szembejövőt rablónak nézett, közben azzal biztatgatta magát, hogy csak papírt visz a táskájában. Ha elvontan gondolkodunk, igazat kell neki adnunk, hiszen a pénz, amiért keményen megdolgozunk, lényegében papírfecni. Ami lejárat után megmásíthatatlanul azzá válik. És én senkinek sem kívánom, hogy ezt a metamorfózis megtapasztalja!

V. Kulcsár Ildikó

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2017/31. lapszámában jelent meg.