Az olasz iskolákban csak szeptember második, harmadik hetében kezdődik az oktatás. Milyen jó ezeknek a kisdiákoknak! Bezzeg nálunk, vészesen közelít szeptember elseje.

Egyelőre azonban nyár van, és hőségrekordokat dönt az időjárás. Mindenki érzi. Lehetetlen nem tudomást venni róla. Ennek ellenére, nem elég, hogy izzadok, és a szokásosnál jóval nagyobb mennyiségben fogyasztok vizet, még hallgathatom is. Hogy iszonyú ez a forróság! Évről évre borzasztóbb! A mostani augusztus szinte kibírhatatlan. Kánikula van, igaz? Venni kellene egy ventillátort. Vagy megállítani a globális felmelegedést. Pfuh, ez a meleg! Sajnos a fentihez hasonló sirámok még inkább fűtik, és – számomra legalábbis biztosan – rosszabbá teszik a jelenlegi helyzetet.

Az olasz nyelv sopánkodásra, panaszkodásra használt szava a lamentarsi. Magyarul is mondjuk, lamentálni. Kifejező az ige. Egy képet idéz elém, amelyben az ember olyan dolgok fölött kesereg, amelyek megváltoztathatatlanok vagy meg nem változtatottak.

Értem én, hogy az időjárás örök téma, sokszor a felszínes társalgások alapköve, de bosszantó, hogy miközben annyi mindenről beszélhetnénk, mégis erre vesztegetjük a szót. Nyáron a meleg, télen a hideg miatt sírunk.

Ha a panaszkodás mellett teszünk is valamit, nyilván lehet haszna. Szelektíven gyűjtjük a szemetet, összenyomjuk a PET-palackot, igyekszünk visszavenni a fogyasztásunkat, kevésbé szennyezzük a környezetet. Banális ötletek, de, ha a jelenség gyökerét próbáljuk megoldani, a klímaváltozás ellen, egyéni szinten hasonló apró lépéseket tehetünk.

A negatív érzések elengedésének szintén módja lehet a problémák kibeszélése. Nem tartom magamban, megosztom, együtt lamentálunk rajta, és máris jobb. Előfordulhat. Hosszú távon azonban veszélyes ez a pesszimizmusba hajló hozzáállás.

Eközben irigykedni is fölösleges, főképp azokra, akik látszólag nálunk jobb szituációban vannak. Az olasz iskolásoknak például, hiába kezdődik később a tanév, szombaton is vannak óráik, összességében tehát heti hat nap járnak iskolába.

Szabó Magda írta, jó lenne, ha egyszerűen élnénk, jobbá téve a javíthatót, fáradhatatlanul. Panaszkodásról nincs szó! „Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak. Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak. Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó. Felejtsd el, ha félsz! Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak! Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha.”

Gősi Lilla