A brit tudósok kutatásaira sokszor csak viccként utalunk, pedig gyakran találni köztük olyanokat, amelyek jól magyarázzák a mindennapi életünket. A VoucherCodesPro felmérésében 2363 mindenevő britet kérdeztek meg többek között arról is, hajlandóak lennének-e lemondani a húsról. Kiderült, hogy sokan elgondolkodtak rajta, de végül nem váltottak. A válaszadók negyede azért nem, mert az agresszíven térítő vegánok […]

A brit tudósok kutatásaira sokszor csak viccként utalunk, pedig gyakran találni köztük olyanokat, amelyek jól magyarázzák a mindennapi életünket. A VoucherCodesPro felmérésében 2363 mindenevő britet kérdeztek meg többek között arról is, hajlandóak lennének-e lemondani a húsról. Kiderült, hogy sokan elgondolkodtak rajta, de végül nem váltottak. A válaszadók negyede azért nem, mert az agresszíven térítő vegánok és vegetáriánusok elvették a kedvüket. Elmesélték, hogy többször lettek kioktatva a helytelen étkezései szokásaikkal kapcsolatban, amit sok vega nem csak egyszerűen kegyetlennek, de gusztustalannak állított be, és azt éreztették, hogy a húsevők kevésbé értékes emberek.

Megörültem ennek a felmérésnek, mert újabb bizonyítékot kaptam az elmúlt években kialakult elméletemmel kapcsolatban, miszerint a túltolt marketing nagyon hamar kontra-produktívvá válik. Korábban azt hittem, hogy a zsigeri lázadást levetkőztem valahol a kamaszkor vége felé, és felnőttként már tudatosan hozok döntéseket, hogy a „csakazértis” meg a „csakazértsem” már nem motiválja a viselkedésemet. Aztán észrevettem, hogy bizonyos helyzetekben a kíváncsiságon, a saját érdekeimen, sőt akár a józan észen is felülkerekedik a kisördög, és arra ösztönöz, hogy ellenálljak. Mondok példát. Az elmúlt években fokozatosan vált egyre tudatosabbá az étkezésem, sokkal több zöldséget, nagyon kevés cukrot és lisztet fogyasztok, figyelek a mennyiségre, az alapanyagokra, a kiegyenlített vércukorszintre. A legjobb az egészben, hogy élvezem és büszke vagyok magamra. Egészen addig, amíg valaki nem tolja bele agresszíven az arcomba, hogy a fahéjas csiga méreg és tésztát enni bűn. Ilyenkor muszáj csokis, sóskaramellás, mogyorós tortát sütni. Hasonlóan működöm a divattal kapcsolatban is; amikor azt olvasom, hogy egy magára kicsit is adó nő ruhatárából nem hiányozhat idén a barna bokacsizma, akkor hiába tetszik, nem veszem meg. Az intelligens, érvekkel alátámasztott útmutatásra, sőt a megnyerő reklámokra is nyitott vagyok, próbálom a szemléletet, az új irányt magamévá tenni, követni, de amint túl sok lesz, padlóféket nyomok. A fitnesz oldalak, amelyek motivációként (?) minden nap kihirdetik, hogy az edzés az igazi jutalom az életünkben, és hogy az édességről teljes mértékben le lehet mondani, csak akarni kell, nálam nagyon hamar tiltólistára kerülnek. Azt is tudom, hogy nagyon fontos lenne a „nullahulladék” elvet követni, de sokkal jobban motivál, amikor tippeket kapok a háztartásomban keletkező szemét csökkentésére, mintha bűntudatot keltenek bennem, amiért egyáltalán termelek hulladékot.

A brit kutatás kapcsán úgy éreztem, ideje utánajárnom, én vajon mit tolok túl. Kiderült, hogy bizonyos területeken nekem is vissza kell vennem, ha eredményes akarok lenni A nagyobbik fiam szerint volt idő, amikor a zabkásán kívül minden reggeli egészségtelennek számított, és ő meg is utálta. A kisebbik fiam a zsebpénzéből rendszeresen tartós croissant-t vesz, amit én soha nem voltam hajlandó betenni a kosaramba, mondván az az élelmiszerek szégyene. A lányom szerint a Harry Potter jó, de közel sem annyira, mint ahogy én mondom, az Emil és a detektívek például sokkal jobb. Ezt mondjuk még fel kell dolgoznom.

Jónap Rita