„Mennyire volt elégedett a szolgáltatással? Jelölje meg a megfelelő ábrát!” A mosolygó, a semleges és a szomorú arcú ikonok türelmetlenül bámultak rám a kassza melletti képernyőről. Mindegyikük azt üzente: „Válassz engem!” Az eladóra sandítottam, és – miért ne, végülis hamar végeztünk a tranzakcióval – a vidám arcocskára böktem. Ez a jelenet jár a fejemben, amikor azon töprengek, hogyan kaphatnék több visszajelzést a munkámra újságíróként.

Tulajdonképpen az emotikonos megoldás az esetemben is él: a közösségi médiában bárki díjazhatja lájkkal a cikkeket. Más kérdés, hogy mindig kétségek gyötörnek, mire vonatkozik egy „kedvelés”. Tényleg elolvasták? Esetleg az illusztráció keltette fel az érdeklődésüket? Elindított valamit a cikk? Mire utal a kommentek hiánya?

Nyilván, a sok feltartott hüvelykujj jót jelent, ahogy a sok kattintás is, de bevallom, ennél bővebb visszajelzésre vágyom. Már leadás előtt meg szoktam mutatni az írásaimat egy „tesztolvasónak”. Arra kérem szegényt, cincálja szét, kritizálja meg őket. Aztán előfordul, hogy a véleménye pofonként ér. Mert sok kivetnivalót, túlkapást jelez. Ám bízom benne, belátom a hibáimat, és a tapasztalat is azt mutatja, igaza van. A korrekciók után a cikkek tisztábbak, könnyebben érthetőek. Bármennyire is nehéz az átírás, egy tapasztalt újságíró kollégám intésére gondolok: „Ne légy szerelmes a szavaidba!”

Igyekszem. Azon is, hogy megjelenés után elfelejtsem őket. Ha ugyanis folyton azon agyalnék, kihez jut el, mit vált ki, megőrülnék. Egy színész ismerősöm mondta: „Vége, kész! Te, a Mesélő, fülekbe súgtad, kimondtad, megírtad. Most engedd, hátra se nézz! Felejtsd el, mi lett volna, ha! Menj tovább! Mialatt születik kezeid alatt a következő történet, az előző meséd hatni fog – immár nélküled.”

Egyetértek, de megjegyzem, a motivációm fenntartásában ez a hozzáállás kevésbé segít. Az viszont annál inkább, amikor üzenetet kapok az olvasóktól, akik arról a témáról szeretnének többet tudni, amiről írtam. Tanácsot kérnek. Ennek nagyon örülök, de az őszinte, negatív kritikával is tudok mit kezdeni: helyre rak, irányba tesz, tehát értékelem. Ám a legemlékezetesebb visszajelzés, amit valaha kaptam, természetesen pozitív volt. Egy tanító ismerősöm mesélte el, hogy egy a pedagógus pályáról szóló interjúm az osztálytermük falát díszíti.

Gősi Lilla

Nyitókép: Thinkstock