Pár nap leforgása alatt többször is belefutottam abba az 1987- es kutatásba, amely szerint ha egy iskolás minden tanítási napon húsz percet olvas, az egy tanév alatt 1,8 millió szót jelent. Ez a mennyiség amellett, hogy gyarapítja a szókincset, hatékonyan fejleszti a szövegértést, segíti az érzelmi érettséget és a konstruktív gondolkodást. Ha teljes évvel számolunk, akkor a hétvégékkel és szünidőkkel a szám pont a duplája lesz. A példa kiválóan mutatja, miért érdemes a kis számokra figyelniük nemcsak az iskolásoknak, de nekünk, felnőtteknek is.

Ha az általánosan elfogadott ajánlásokat követve élnénk az életünket, akkor egy napnak legalább harminc órából kellene állnia. Mert minimum egy órát kellene szabad levegőn lenni és ugyanennyit aktívan sportolni, nyolc órát aludni, egy órát a kedvünkre szórakozni, zavartalanul beszélgetni külön-külön minden családtagunkkal, és persze ott van a munka, a háztartás, az utazás, a barátok. Könnyű megérteni, miért roppannak össze annyian az elvárások okozta stressz alatt, és hajítják sutba az amúgy pontos és fontos ajánlásokat. Mert ha nincs időm minden nap edzeni, akkor hagyom az egészet, ha nem tudok minden nap egy órát magamra szánni, akkor el sem kezdem azt a jó könyvet. Pedig a kis számok összeadódnak, és a végeredmény kifejezetten impozáns.

A titok a jól megtervezett lopásban rejlik. A legjobb, ha a felesleges, ám időt rabló tevékenységekből csoportosítunk át. Ilyen, amikor ezredszer nézzük meg ugyanazt a sorozatot, vagy csak váltogatjuk a csatornákat. Amikor unaloműzésként pörgetjük a közösségi oldalakat, a tizedik vicces képgalériát lapozzuk át, érdektelen bulvárhíreken csámcsogunk. Egy átlagos Facebook-felhasználó napi harmincöt percet tölt az oldalon, de a többség jellemzően ennek a kétszeresét, úgy, hogy észre sem veszi. És a hasznos percek gyűjtése nemcsak otthon működik, de buszon, villamoson, várakozás közben is. Van olyan barátnőm, aki azért jár autó helyett busszal munkába, mert így olvashat. Szerinte sokkal jobb akár még állva is olvasni, mint a dugóban araszolni, és idegeskedni. Ő heti egy könyvvel végez a tömegközlekedési eszközökön, és nem zavarja, bármilyen messzire is kerül a cég telephelye. Én az otthonom és a szerkesztőség között oda-vissza nyolcvan oldalt tudok elolvasni, és figyelek rá, hogy ne akkor feküdjek le, amikor már az ájulás kerülget, így este is jut legalább fél óra csak nekem és a könyvemnek.

Az olvasásnak sok kihívója akadt az elmúlt években. A közösségi oldalak, a sorozatok, a főzős műsorok, a millió tévécsatorna a nap huszonnégy órájában kínál instant szórakozást. Az idősebb generációknak megvan a kötődése az olvasáshoz, és ha egy időszak ki is marad, vissza tudunk találni a könyvekhez. A mostani gyerekeknek azonban sokkal nehezebb, ezért nekünk kell segíteni őket, hogy rászokjanak, hogy kialakítsák a napi húsz perc rutinját.

Jónap Rita

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2018/15. lapszámában jelent meg.