Biztosan ti is emlékeztek még arra a kristálycukorral vastagon meghintett péksüteményre, a banánlevélre… A kilencvenes években a helyi közért pékáru pultjában egyedi színfolt volt a kakaós csigák és a lekváros bukták között. Még mielőtt azt gondolnátok, hogy a régi idők fogyasztási szokásait szeretném elemezni, inkább arra kérlek benneteket, elevenítsétek fel, hogy nektek mit tettek anno a konyhaasztalra a szüleitek reggelire. A következő történet ehhez fog kapcsolódni.

55 perc zötykölődés után, kissé álmosan szállok le a sárga villamosról, de munkába menet még rövid kitérőt teszek a kedvenc pékségembe. Miközben a sorban állva azon morfondírozok, mi legyen a reggeli online hír és a harapnivaló, a hátam mögött egy megdöbbentő felszólító mondat hangzik el.

– Válassz gyorsan, de ne valami cukros szart!

Kíváncsian fordulok hátra, vajon ki az, aki ilyen korai órában egy ilyen mondatot ejt el, de még jobban érdekel az, hogy kit utasítanak ilyen kedvesen…

A sarkamban egy hét év körüli törékeny kislány ácsorog. Hosszú, egyenes barna haja, hamvas arca van. Félve tekint az üveg mögé, hogy szemlézze a pékség kínálatát. Mellette áll a jól öltözött, frissen borotvált, láthatóan magát elfoglaltnak és fontos embernek tartó középkorú apuka, aki türelmetlenül pörgeti a kulcscsomóját az egyik ujján.

– Választottál szívem?

Még mielőtt bárki azt hinné, hogy az apuka úgy döntött, végül kedves lesz, ki kell, hogy ábrándítsam, az eladó intézi a kérdést a kislányhoz. A gyermek továbbra is mozdulatlanul, földbe gyökerezett lábakkal áll a pult előtt. A mellette álló, szereplési vágyát visszafogni képtelen felnőtt, úgy dönt, hogy folytatja az egyoldalú beszélgetést:

– Nyugi, másfél óra múlva talán majd eldönti, hogy mit szeretne!

És ez volt az a pont, amikor már mindenkinek kínos volt a szituáció: az eladónak, a sorban állóknak és furamód végül az apuka is észrevette magát. Mivel most már minden szem rá szegeződött, megpróbált menteni és gyorsan választott a lánya helyett négy különböző csokis süteményt. Így kívánta a többiek tudtára adni, hogy valójában ő példás szülő. Olyan, aki lehet, hogy tudattalanul, de képes egyetlen mondatával aláásni a gyermeke önbecsülését, döntésképtelenné teszi, és végül totálisan összezavarja a nem következetes nevelésével.

Még szerencse, hogy anno én magam választhattam a pultból, ha úgy kívántam, akkor azt a cukros szart, a banánlevelet.

Dakos Edit

Nyitókép: Thinkstock