Nem tudom, hallottak-e róla, hogy ma már akár az űrben is lehet házasságot kötni. A technika odáig fejlődött, hogy a Rocketplane Kistler nevű japán esküvőszervező cég egy zsák bankjegy fejében bármikor felrepíti a párokat az űrbe, hogy ezen a kivételes napon a felhők felett lebeghessenek a boldogságtól. De hiába a 2,2 millió dollár, ettől még nem lesznek tartósabbak a frigyek. Ahogy gyanítom, attól se, ha a nepáli hegyek csúcsain vagy éppen a ma oly divatos kolumbiai San Andrés szigetén, a tenger mélyén köttetnek. Meredeken emelkedik a válások száma az egész világon!

Miért ez az állhatatlanság? Hiszen tanulmányok sora mutatja ki, hogy a válások körüli hajcihők átlagosan annyi kreatív energiát vonnak el a párok tagjaitól, amennyivel fejenként akár egy egész könyv megírható lenne! (Márpedig az rengeteg munka, én csak tudom.) Kész csoda, ha marad erejük dolgozni, és ellátni a gyerekeiket. Nemrégiben alkalmam nyílt egy neves pszichiáterrel beszélgetni erről. Három markáns ok rajzolódott ki a válások hátterében. Az első a kapitalizmusban gyökerezik.

Amíg ugyanis a pár tagjainak tíz-tizenkét órát kell teljesíteniük a munkahelyükön, és otthon még vár rájuk a gyerekek körüli teendők sora, nem tehetők felelőssé azért, hogy egymásra, szeretkezésre, beszélgetésre már nem marad idejük. Ehhez járul még a nagycsaládok felbomlása, aminek következtében a pároknak gyakorlatilag semmi segítsége nem maradt, egyedül kell megoldaniuk mindent. Nem azért válnak tehát, mert állhatatlanok, hanem mert a sok munka és gond során megromlik a kapcsolatuk. A második okot a szakember abban a félreértésben látja, hogy az emberek úgy hiszik, az Igazit kell megtalálniuk. Ami egyrészről helyes, a félreértés inkább abban áll, hogy kit vélnek „Igazinak”. Legtöbben ugyanis azt a férfi t vagy nőt keresik, aki a saját szükségleteiket kielégíti, a partner személyisége már kevéssé érdekli őket. Gyakorlatilag bárki lehetne az, ha rá lehet vetíteni a vágyott tulajdonságokat. Üdvösebb lenne, ha alapos önismerettel választanánk magunknak párt, és igyekeznénk olyan partnerré válni, amilyet magunknak is kívánunk. A harmadik ősbűn (nem is annyira ős) az a vélekedés, miszerint bárki lecserélhető. Fatális tévedés!

Hogy mégse tegyék le rossz szájízzel ezt az írást, elárulom, hogy a KSH adatai biztatóak a jövőt illetően. 2014-ben hosszú évek óta először húszezer alá csökkent a válások száma, és az elmúlt hét évben másfélszeresére növekedett a házasságkötéseké. (Bár még mindig bőven alatta marad a válások és a halálozások következtében felbomlott frigyekének.) Hogy végső nyomatékot adjak a szavaimnak, idecitálom a pszichiáterrel folytatott dialógus végét:

– Ön hisz a házasságban?

– Igen. Akkor valami ki van mondva. Ha azonban nem kötünk házasságot, az olyan, mintha még nem találtuk volna meg az igazit.

Koronczay Lilla

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2018/46. lapszámában jelent meg.