Bár a létjogosultságukkal egyetértek, nem szeretem a kutatási eredményeket, pontosabban azt, ahogyan tálalják azokat. A hírekben sokszor kontextusból kiragadva idéznek egy-egy részeredményt, de még ha elénk is tárják az egészet, akkor sem érzem, hogy árnyalnák a képet, sokkal inkább késztetnek egyszerűsítő sablonokban való gondolkodásra.

Ennek ellenére mégis nagyon megfogott egy hazai bank Ifjúsági Indexének egyik nemrég kiemelt adata. E szerint „a fiatalok 62 százaléka azért lakik a szülőkkel, mert a különélésre nincs pénzük”. A 19-29 éves korosztályt vizsgáló kutatás számos más érdekességre is rávilágít, de ez az egy mondat nem ereszt az utóbbi napokban. 62 százalék. Csak ízlelgetem a számot, cikáznak a gondolatok fejemben. Ez a 100 százaléknak, ha nem is sokkal, de több mint a fele!

Az elmúlt tíz évben számtalan olyan cikket olvastam, ami a mamahotel-jelenségre hívta fel a figyelmet, és sokszor arra hegyezték ki ezeket az írásokat, hogy a fiatalok lustaság és felnőni nem akarás miatt laknak a szüleikkel. Olykor még generációs problémának is titulálták az egészet. A kutatásra visszatérve: tisztában vagyok vele, hogy a 19 és 29 év közöttiek tíz éve még nem számítottak keresőképes felnőtteknek, de nem ez a lényeg. Sokkal inkább érdekes, hogy a jelenlegi szórásban szép számmal képviseltetik magukat a Z mellett az Y generáció tagjai is, azok, akiket a közbeszéd a hallott részeredmények alapján az utóbbi pár évben nem egyszer lustának bélyegzett.

Jómagam korai Y-ként (pár év választ el az X-ségtől) tíz éve már javában aktív kereső voltam, mégis otthon laktam. Hogy miért? Mert nem volt pénzem a különélésre. Amikor pedig már lett volna, nem a drága albérletet választottam (pedig a mai viszonyokhoz képest az akkori árak bőven olcsónak mondhatók), hanem amennyit csak tudtam, félretettem, hogy a párommal közösen előbb vagy utóbb saját otthonunk lehessen. És nem egy ismerősöm van, aki ilyen és ehhez hasonló elgondolásból választotta régebben a mamahotel biztonságát. Nem kényelemből, hanem egyfajta kényszerből. Vagy ha úgy tetszik, kompromisszumos megoldásként.

Ezért nem örültem sosem annak, hogy a mamahotel kifejezés pejoratív értelmet kapott a jó öreg közbeszédben. Mert bár lehet, hogy szép számmal akadnak olyanok, akik a kényelmet választják a sokszor nem túl komfortos önálló élet helyett, bőven vannak olyanok is, akik azért maradnak a fészekben, mert mondjuk nem akarnak évtizedekig hitelt fizetni kellemetlen kamattal, vagy nem szeretnének kölcsönkérni a szülőktől, netán – urambocsá! – nem is tudnák megtenni ezt. Arról már ne is beszéljünk, hogy van, aki azért marad a szüleivel, mert ők is anyagi segítségre szorulnak…

Sors Rita

(Nyitókép: Thinkstock)