Minden évben vidéken, a szüleimnél karácsonyozunk. A világ vége, viharsarok, sötét Borsod – ilyen és ehhez hasonló szavakkal szokták illetni Magyarország szerintem egyik legszebb táját, Sárospatakot és környékét. De nem is ez a lényeg.

Idén karácsonyra kaptam egy fémcsatos karórát. Első látásra beleszerettem, de egy baj volt vele, bő volt a szíja. A két ünnep között az édesanyámmal és a testvéremmel végigjártuk a környező városkákat, de sehol sem találtunk órást, aki kivenne egy szemet.

„Nem baj, majd Pesten!” – legyintettem a dologra, és közben azon gondolkodtam, milyen kár, hogy minden régi jó dolog, jó ember eltűnik, ilyen volt például a környék egyetlen órás bácsija is.

Január első hetében, miután visszatértünk a fővárosba, az volt az első dolgom, hogy utánanézzek, hol találok „óramentőt”, így bukkantam rá a tizenegyedik kerületben Órás Lacira.

A budai vásárcsarnok egyik szűk folyosóján ül az alig néhány négyzetméteres kis fülkéjében. A háttérben halkan duruzsol a rádió, a kis pultján régi óraszerkezetek darabjai hevernek szanaszét és ő szerel.

Odaléptem hozzá. Miután kedvesen üdvözölt, megkérdezte, miben segíthet és a következő percben már ki is szedett egy szemet az órámból. Elém helyezte:

– Parancsoljon!

– Ennyi volt? – kérdeztem.

– Nekem ennyi, hogy magának mennyi lesz, az meg majd mindjárt kiderül! – jegyezte meg viccesen a szemüvege felett kikukucskálva.

Felpróbáltam az órát, majd bizonytalanul a barátomra néztem, talán még így is bő egy kicsit ez a szíj… Mire az órás bácsi kicsit erélyesebben megjegyezte:

– Hölgyem! Maga egy felnőtt nő! Legyen már egy kicsit határozottabb! Döntse el, hogy mit akar! Hát nem látja, hogy bő az a szíj még így is?

Lányos zavaromban rögtön visszatettem az órát a pultra, és megkértem, vegyen ki még egy szemet, ha így látja jónak.

– Akkor mennyivel is tartozom? – tettem fel neki a kérdést a második próba után.

Az előttem ülő csak megrázta a fejét és ennyit mondott:

– Menjen!

–  Sokkal többet kaptam, mint egy új órát! Micsoda időutazás volt!- gondoltam magamban, miközben elégedetten elsétáltunk a barátommal.

Dakos Edit

(Nyitókép: Getty Images)