Hatalmas mértékben nő a legalább kétlakásos társasházakra kiadott építési engedélyek száma. Mint kiderült, ezen a téren Európa dobogóján állunk, mégsem örülhetünk ennek a helyezésnek olyan felhőtlenül, mint például a magyar gyorskorcsolyázók sikereinek. A „társasházasodás” ugyanis sok kisváros, általában főváros környéki település képét, hétköznapjait, élhetőségét változtatja meg, és egyáltalán nem a javulás irányába. Megnő az autóforgalom, romlik a levegő, zsúfoltabb a posta, a rendelő, és nincs elég hely a bölcsődében, óvodában, iskolában, a nagyobb forgalom miatt a gyerekeket nem lehet kiengedni biciklizni.

Több településen készséggel megváltoztatják az építési szabályzatot az építők igénye szerint, és a legtöbb helybéli már csak a döntésről értesül. Ha egyáltalán… Nemrég láttam olyan fotót, ahol a kép készítőjének ablakától legfeljebb ha három méterre a szomszéd frissen rakott hátsó fala magasodott, ami elég érdekes helyi szabályozásra utal. Így áll elő az a nagyon is súlyos helyzet, hogy az újonnan ki- vagy beköltözők jó pénzen megvett ingatlanjai elértéktelenítik az évek, évtizedek alatt ott élők házait. Mert az nem mellékes, hogy ha valaki eddig domboldalra látott, most a szomszéd fürdőszobájának látványában gyönyörködhet csupán. Mint ahogy az sem mindegy, hogy csendes utcában áll-e a házunk, vagy olyanban, amelynek a végére társasházakat húztak fel sebtében…

A telkek beépíthetőségének mértéke is látványos módon változott, láttam olyan négylakásos társasházat, amelyet csak egy kis földsáv vett körül, oda sem egy fa, de még egy bokor sem fért el. Így lesz a kertvárosokból észrevétlenül lakótelep, és ez már egyáltalán nem ünnepelni való siker.

Az ellenállás csekély és gyenge, pedig vannak példák, amikor egy-egy településen sikerült megakadályozni a tervbe vett lakópark építését. A befektetők sorra nézik ki a pótolhatatlan természeti értékekkel bíró területeket. Ez pedig az eddig felsoroltaknál nagyobb veszély, nyugodtan kimondhatjuk, nemzeti ügy. Visszafordíthatatlan károkozás…

Bevallom, én azon is el szoktam gondolkodni, ki az, aki megvesz egy zsebkendőnyi telekre bepasszírozott társasházi lakást. A közelünkben van egy telek, valaha nagy kert közepén kicsi ház állott rajta. Most négy ház, kevés ablakkal, körülöttük minden lekövezve. Amíg dolgoztak rajta, találgattuk, mi lesz, mert képtelenségnek tűnt, hogy valaki szántszándékkal ilyen otthonokat akarna építeni. És laknak benne…

Ebben a nagy építkezési lázban az embernek az jut eszébe: miért kell ennyivel több új ház, ha egyre kevesebben vagyunk? Nem lenne okosabb a már meglévő ingatlanokat korszerűsíteni? Nem tud minden fiatal pár azonnal házat építtetni, társasházban otthont venni, de egy lakásra talán futná. Igaz, az csak nekik lenne jó, meg a szüleiknek, de nem hajt hasznot – másnak.

Hulej Emese

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2019/4. lapszámában jelent meg. A magazin január 23-tól kapható az újságosoknál.