Az első meleg nap delejes erővel vonzotta az embereket a strandra. Megmagyarázhatatlan dévajság lett úrrá az aprócska textildarabokban mászkáló tömegen. Eltökéltnek látszottak és mohónak. Annyira, de annyira akartak strandolni…! Ahogy még sosem. Hangosabban szóltak a rádiók, erősebben puffantak a labdák, jobban olvadtak a jégkrémek, mintha az egész univerzum járna a strandolók kedvében. Elborított a balsejtelem. Aggódni kezdtem a gyanútlan bikinisekért, pocakos fecskésekért, a bokszersortosokért is, pedig strandolni jöttem, nem mások életkilátásain rágódni. Talán túl sok elemzést olvastam…

A strand egyetlen árnyékot adó fája alatt feküdtem, amely úgy tűnt, csak a szememben bírt felbecsülhetetlen értékkel. Mindenki mást elrémisztett a fa mellé helyezett kuka látványa. Ott gömbölyödött átlátszó nejlonbéléssel, amely láttatni engedett szinte mindent: a sörösdobozokat, jégkrémes poharakat, üdítős- és pizzásdobozokat, szendvicseket. Pár hete olvastam, hogy a fényvédők is tele vannak káros anyagokkal, viszont nélkülük napra feküdni életveszélyes. Ezért kerestem menedéket a kuka mellett, a fa árnyékában. A nassoló strandolók, amikor hajítottak, kitakarták a látómezőmet. Mit mondjak, sok csúnya testet láttam. A csúnya test onnan ismerszik meg, hogy valahogy nem illik a viselőjére. Helyenként bő rá, máshol feszül, az egészben nincsen semmi csín, minden a lehető legcélszerűbb. Lábak, karok, kipárnázott fenék, amelyen jólesik üldögélni, mindent elnyelő pocak. A tevék is hasonlóan praktikusan gömbölyödnek, de itt, a vízparti oázisban kukoricaárussal, nonstop palacsintasütőkkel, a test raktározó képességének ilyenfajta kiaknázása valahogy ésszerűtlennek tűnt.

Jöttek girhes testek is, elveszetten, bizonytalanul, mintha nem is értenék, mit keresnek a napfényben. Egészséges testből kevés volt. Ez utóbbit onnan lehet felismerni, hogy majd kicsattan, az élet áramlik benne, olykor túlcsordul eleven mozdulatokban, hangos nevetésben. És mi lesz a „valamibe bele kell halni” testűekkel? Vajon meddig akarnak élni? Örökké! Ezt láttam a strandolók szemében. De akkor miért jut átlagosan tíz évvel több az egészséges életből más európai polgárnak? Miért vásárolunk nyolcvan kilóval kevesebb zöldséget, gyümölcsöt, mint ő, éves szinten? (Miközben az európai átlag dupláját költjük alkoholra.) Ha ugyanannyi a szabadidőnk, mint neki, vajon miért mozgunk jóval kevesebbet? Hogy lehet a magyar a legkövérebb európai nemzet? És ha folyton azt szajkózzák, a déli órákban ne menjünk napra, miért mászkál mindenki a tűző napon pecsenyepirosan, ahelyett, hogy hűsölne velem itt, a kuka mellett? Várom az őszt, hogy kiderítse.

Vass Virág

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2019/24. lapszámában jelent meg. A magazin június 12-től kapható az újságosoknál.