A nagyobbik fiunk augusztus végén született, éppen csak betöltötte volna a hatodik évét az iskola előtt. Jóval kisebb volt, mint a többiek. Az óvónők ezért azt javasolták, járja újra a nagycsoportot, mi pedig egyetértettünk velük. Úgy gondoltuk, ha megbirkózunk azzal, hogy felnőtt koráig felneveljük, talán abba se rokkanunk majd bele, ha csak egy évvel később kezd dolgozni. A plusz egy év jót tett. Az első osztálynak sokkal érettebben vágott neki, és a sikerélményeinek hála, még szeret tanulni.

Ha a fiunk néhány évvel később születik – a köznevelési törvény júliusi módosítása miatt –, már egy vadidegen szakértő áldása kellene ahhoz, hogy megismételhesse a nagycsoportot. A módosítás az iskolások életét is befolyásolja. Például a magántanulói státusz szeptembertől csupán az élsportolók, a külföldön tanulók és a betegség miatt kimaradó diákok kiváltsága lesz, a többiek csak akkor lehetnek egyéni tanrendben, ha azt egy állami szerv megengedi. Pedig az otthontanulás sokszor olyan problémára – hangulatingadozásra, beilleszkedési zavarra, enyhe autizmusra stb. – nyújt megoldást, amelyet nehéz lepapírozni. (Ráadásul mindjárt szeptember. Az értintetteknek pörgős augusztusuk lesz, főleg, ha nem kapják meg az engedélyt.) Szigorítják az alternatív iskolák működését is, nekik a tananyagukat legalább hetven százalékban a Nemzeti Alaptantervhez kell igazítaniuk. Miközben a szülők éppen azért vállalják a magániskola tandíját – és mellesleg csökkentik ezzel az állam terheit! –, hogy elkerüljék a hagyományos közoktatást.

Tanárhiány van. A fejlesztőpedagógusok óraszáma már most is magas. Ha a döntéshozók visszakényszerítik a közoktatásba azokat a diákokat, akik nyilván okkal léptek ki a rendszerből, az senkinek, még az osztálytársaknak sem jó. Az iskolák érdekét az a módosítás sem feltétlenül szolgálja, hogy ezentúl az igazgatók kinevezésénél a nevelőtestületek és a szülők véleményezési joga megszűnik.

Hiányzik a bizalom. Mintha a törvényalkotók a pedagógusoknál meg a szülőknél is jobban tudnák, mire van a gyereknek szüksége. A gond csak az, hogy az Alaptörvény így fogalmaz: „A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.” Vagy ahogy egy anyuka írja az interneten: „A gyermekem felnevelése nem az állam feladata, hanem az enyém. Ha szeretném, hogy beleszóljon, majd jelentkezem, köszönöm.”

Pór Attila

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2019/30. számában jelent meg.