Egy motoros mentő Facebook-bejegyzése megjárta a teljes magyar sajtót. A fiatal férfit múlt hétvégén riasztották a 2-es főúton történt balesethez. Szörnyű idő volt, esett és fújt, biztosan ez is közrejátszott az ütközésben, melynek végül három halálos áldozata lett. Mire a fiú odaszlalomozott a motorral, már dolgoztak a kollégái, de a három mentős nem volt elég, mert volt sérült, aki az autóba szorult, két embert újra kellett éleszteni. Ekkor a srác elkezdett bekopogni a feltorlódott autók ablakán, hogy segítséget kérjen. Hat ember szállt ki, hogy megtegye halálos veszélyben lévő embertársaiért azt, aminél fontosabb parancs nincs: menteni.

Ezen a ponton az empátia, de még a képzelőerő is csődöt mond. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen helyzetben azt mondanám, nem megyek. Mert kint esik, hideg van, tönkremegy a ruhám, a hajam, tudom is én. Csak ülök kukán a kocsiban, hallgatom az ablaktörlő surrogását, és nézek ki a szélvédőn. Nézem a többieket, ahogy az egyik tartja az ernyőt, a másik a mentősök útmutatásai alapján a csatakos földön térdelve ütemesen nyomja egy halni készülő mellkasát. Te jó ég, tiszta vér lesz a ruhája, vagy ha nem is, hát csuromvizes biztosan. Miért is jöttem erre éppen most? Mikor fog a sor elindulni? Talán felhívok valakit, hogy képzeld, mi történt velem.

Lehet, hogy egészen másra gondoltak, akik nemet mondtak a mentősnek, lehet, hogy csak a fejükkel intettek, le sem húzták az ablakot. Nem tudom, és igazából nem is akarom tudni. Ha egy kisbaba volt velük a kocsiban, azt megértem. Hogy nem akarták egyedül hagyni. De mást nemigen…

A mentősben az hagyott mélyebb nyomot, hogy hat ember kiszállt, és minden tőle telhető módon segített. Egy doktornő és a férje, meg egy család, akik temetésről autóztak haza. Mégsem sajnálták a sötét kosztümöt, az öltönyt, pedig volt ott vér, víz és sár. Az eső szakadt, a szél tombolt, de ők nem az elemekkel harcoltak, hanem azért, aminél széles e világon nincs és nem lehet fontosabb: egy életért.

Keveset beszélünk a jóra való restségről. Megállni valaki mellett, esélyt adni, megszólítani, áldozni a drága időnkből – nincs olyan kultúra vagy vallás, amelyik ne írná ezeket elő. És olyan sincs, amelyik ne adná meg a tiszteletet egy kiszolgáltatott embernek. Ehhez képest a Vác közeli balesetnél néhányan azért szálltak ki az autóból, hogy jobb fotót készítsenek, mint odabent ülve… Aztán visszaültek.

Mielőtt nekikezdtem volna az írásnak, olvastam egy másik hírt, mely szerint egy bevásárlóközpontnál összeesett férfi t a járókelők tartottak életben a mentők érkezéséig. Telefonon mondták nekik, mit tegyenek, és ők megtették. Hála, köszönet és tisztelet nekik, ahogy annak a hat embernek is, akik a 2-es főúton emberségükről tettek bizonyságot.

Hulej Emese

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2019/38. számában jelent meg. A magazin szeptember 18-tól kapható az újságosoknál.