Szintet lépett a technika. Ahhoz már hozzászoktam, hogy ha valamire rákeresek az interneten, később ahhoz kapcsolódó hirdetésekbe botlom, akárhova kattintok. Ami viszont újdonság, hogy az okoseszközök már azt is figyelik, amit nem szándékosan osztunk meg velük. Legalábbis több barátom számolt be arról, hogy miután beszélgettek valakiről (úgy, hogy a mobiljuk hallotta), a Facebook ismerősnek ajánlotta […]

Szintet lépett a technika. Ahhoz már hozzászoktam, hogy ha valamire rákeresek az interneten, később ahhoz kapcsolódó hirdetésekbe botlom, akárhova kattintok. Ami viszont újdonság, hogy az okoseszközök már azt is figyelik, amit nem szándékosan osztunk meg velük. Legalábbis több barátom számolt be arról, hogy miután beszélgettek valakiről (úgy, hogy a mobiljuk hallotta), a Facebook ismerősnek ajánlotta az illetőt. Szemmel tarthat minket az okostévé is. Az egyik gyártó néhány éve figyelmeztetést adott ki, hogy a vásárlóik, ha lehet, ne az ő készülékük előtt beszéljék meg a személyes dolgaikat. A hangvezérlő funkció ugyanis minden beszédet elküld egy szerverre, és a távoli gép értelmezi a hallottakat. Az szintén elgondolkodtatott, amikor egy nemzetközi politikában dolgozó ismerősöm azt mesélte, náluk az irodában mindenki leragasztotta a webkameráját.

Talán még soha nem olvastam el a készülékek és a letölthető programok apró betűs szövegeit, de akár beleegyeztem, hogy lehallgassanak és megfigyeljenek, akár nem, az új irány nyomasztó. Persze, az ember ne írjon, ne mondjon, ne tegyen olyat, amit a nyilvánosság előtt nem vállalna, de ezentúl majd otthon is úgy kell viselkednünk, hátha pont figyelnek minket? A kínaiak már majdnem így élnek, őket mindenhol veszi és elemzi a térfigyelő kamera, amitől van, aki nagyobb biztonságban érzi magát. De az internetes óriáscégeket csak a fogyasztási szokásaink érdeklik, a biztonságunk nem. Tényleg, mi a garancia, hogy néhány év múlva senki nem zsarol meg minket a rólunk készült felvételekkel? És hogyan úszhatjuk meg az üldözési mániát?

Amikor először hallottam arról, hogy az 1981-es sakk-világbajnokságon Korcsnoj napszemüvegben játszott Karpov ellen, hogy a közönségben ülő parafenomének ne árthassanak neki, még mosolyogtam. Most viszont kezdem őt sorstársnak tekinteni. Ha így dübörög a technológia, a végén még megjelennek a gondolatolvasó gépek is. És ha nem szeretnék majd teljesen kitárulkozni a láthatatlan kémek előtt, kénytelen leszek alufóliasapkával a fejemen zuhanyozni…

Pór Attila

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2019/41. lapszámában jelent meg.