Egyből rábukkantam a tegnap esti kenyérsütés nyomaira. Mióta be vagyunk zárva, nem veszünk kenyeret, hanem magunk gyúrjuk. Az utolsó morzsáig elfogy, talán azért is, mert a saját kezünk munkáját jobban megbecsüljük. Jó érzéssel állapítottam meg, hogy egy ideje nem dobunk ki kenyeret. Azután kinyitottam a hűtőt. Jó gazdaasszony módjára számba vettem, miből gazdálkodhatok. Mióta itthon vagyunk, minden nap ezt teszem, igyekszem minden maradékot felhasználni, hogy ritkábban kelljen lemennem bevásárolni. Bármelyik utcasarkon szembejöhet egy vírus, minek kihívni magam ellen a sorsot? Így a szemetes sem telik olyan gyorsan.
Közben nagyanyámra gondolok, amint a rántott leves fölött somolyogva azt mondogatta: jó étel ez annak, aki szereti! És mi szerettük, persze, rongyos tojással megbolondítva. Én a múltkor a parmezánsajt megszáradt héját is beledobtam, és mennyei íze lett tőle. De a zöldségeket is összedobálom, úgyis a fűszerezésen múlik minden. Ja, és fertőtlenítőszerre sem költök. Minek? Nagyanyám is ecetet használt. Szerencsére most mosni is kevesebbet kell, hiszen alig járunk ki, ergo kevesebb villamos energiát használunk. Ez annak fényében, hogy mint a WWF egyik kimutatásából megtudtam, a háztartások felelősek az összes elhasznált energia 35 százalékáért a világon, nem elhanyagolható. Elhatároztam, hogy a klímát sem fogom bekapcsolni nyáron, mert az különösen fogyasztja az áramot, ventillátor is bőven elég.
Tudatosodott bennem: sok kicsi sokra megy. És ha hiszik, ha nem, ez jelentősen oldotta a szorongásomat. Nem nézem tovább tehetetlenül, ahogy tombol a járvány, megpróbálom csírájában elfojtani a bajt. Mert az ugye világos, hogy NEM a vírusok önkényes támadásáról van szó? A járvány jelzés! Valamit rosszul csinálunk. Azt hisszük, értünk van a bolygó, pedig csak engedélyt kaptunk a Föld használatára! Minden generáció addig, ameddig él. És lehetőleg érintetlenül kell továbbadnia. Ezzel szemben mi mit csinálunk? Felelőtlenül felborítjuk a természet egyensúlyát. Utánaolvasva kiderül, hogy minden eddigi világjárvány a pestistől a koleráig valamiféle nagyszabású klimatikus változás folyománya volt, ahogy a feltételezések szerint a COVID–19 elszabadulása is ennek tudható be. Az ember lassan kiszorítja a vadállatokat a természetes élőhelyükről, és a bennük élő kórokozók új gazdatestet keresnek. Így jönnek a képbe a vuhani piacon elfogyasztott denevérek. És a kiindulópontnál mindig ott volt az ember! Amilyen önzőek vagyunk, észre sem vesszük, hogy mi is együtt fogunk pusztulni a Földdel. Ha nem most, akkor a legközelebbi vírustámadásnál. Az utolsó órában vagyunk. Engem erre tanított a járvány.

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2020/19. számában jelent meg.