Bombaként robbant a Kaleta-ügy a magyar közvéleményben. Rengeteg szülőt, közszereplőt, politikust és művészt késztetett megszólalásra, és szinte egytől egyig mindenkit felháborított a bírói ítélet súlytalansága. A volt perui nagykövet ugyanis 19 ezer pedofil kép birtoklásáért első fokon csak 540 ezer forint kártérítést és két és fél év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A felháborodást csak növelte, hogy az elsőfokú ítélet ellen enyhítésért fellebbezett, és a bíróságon azzal védekezett, hogy ő mélyen vallásos ember.
Számomra pozitív, hogy ez az ügy ekkora felháborodást váltott ki, mert azt jelzi, hogy sokkal érzékenyebbek lettünk a gyerekeket érintő szexuális visszaélésekre. Legalábbis akkor, ha az ügy kiderül, és az érintett közszereplő. Aminek azonban nem örülök, hogy mi történik a szexuális visszaélések ügyében a botrányokon túl. Mert igaz, hogy 19 ezer kép nézegetése mögött ott van 19 ezer kiskorú, akit rákényszerítettek valamire, amit biztosan nem akart. Ott van nagyon sok más ember is, akik a képek elkészítésében részt vettek, és nem tudni, hogy kit, mikor és hogyan vonnak majd ezért felelősségre. Az azonban biztos, hogy ezeket a fényképeket a számítógépek őrzik, és bizonyítják, hogy valóban visszaélés történt. De mi van akkor, ha nincs fotó, ha nincs semmilyen bizonyíték, mert zongoraórán a tanár, vezetés közben az oktató vagy a kert végében a szomszéd bácsi követi el, amikor senki sem látja? Ha nincs semmi, amivel alá lehetne támasztani a történteket, mert csak egy gyerek van, aki zavartan beszámol valami furcsa történetről? Vajon elhisszük, amit mond? Vagy csak egyszerűen lesöpörjük az asztalról?
A botrány miatt törvényi szigorítás várható. De vajon készül-e az intézkedések várható hatásairól hatástanulmány, bevonják-e a gyermekvédelemben jártas szakembereket, civil szervezeteket az új jogszabályok megalkotásába? Lesz-e nyilvántartás a bűnelkövetőkről, eltiltják-e őket a foglalkozásuktól, hogy ne kerülhessenek újra gyerekek közelébe? Fontos volna, hogy biztosítsanak számukra terápiás ellátást is, mert valójában a törvény szigora ugyan visszatartó erejű lehet, de önmagában nincs hatással a magatartás megváltozására. Ehhez terápiás ellátás szükséges! Vajon gondolkodunk-e ennyire komplex módon, hogy belássuk, a valódi változáshoz a felháborodásnál sokkal többre van szükség: szakértelemre, hosszú távú elköteleződésre, és sokkal nagyobb érzékenységre, hogy ne csak akkor kapjuk fel a fejünket, ha „nagy” emberekkel történik mindez. Látni kell ugyanis, hogy amikor a szexuális visszaélésekről beszélünk, akkor nagyon sok nőtársunk gyerek- és kamaszkori élményéről beszélünk, ezt sajnos a saját környezetemben élők tapasztalataiból is meg tudom erősíteni. Amikor az ismerőseimmel erről beszélgettünk, szinte az számított kivételnek, akinek nem voltak ilyen típusú rossz élményei. Mert sokkal több Kaleta-ügy van, mint amennyivel szembesülni merünk.