Amikor 19 évesen összejöttem egy 39 éves férfival, sokan felhúzták a szemöldöküket, hogy ebből mi lesz. Mivel fiatal voltam és tapasztalatlan, egy mentálisan abuzív kapcsolat lett belőle egy dühös és kisebbségi érzésekkel küzdő emberrel, akinek az volt az elképzelése az életről, hogyha a teste nem fog tökéletesen működni – várhatóan hatvanéves kora körül –, akkor öngyilkos lesz. Az ominózus születésnap ősszel lesz, és kíváncsian várom, hogy ez a férfi mit fog majd tenni. Valószínűleg megünnepli a jelentősen fiatalabb feleségével, és ez így rendben is van; feltéve, ha a feleségével nem bánik rosszul. Szóval véletlenül rosszul jártam a nagy korkülönbséggel, de lehetett volna másképpen is.
Ott van például Emmanuel Macron, francia köztársasági elnök és nála 25 évvel idősebb felesége, akivel az elnök már a nagykorúsága előtt összejött; úgy tűnik az ő kapcsolatuk a nagy korkülönbség ellenére működik. Vagy Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones; nagy tétet nem raktunk volna az ő házasságuk túlélésére anno, mégis mind a mai napig együtt vannak. Azt persze nem tudhatjuk, hogy mi a valódi konstelláció abban a házasságban, de érdekes, hogy akarva akaratlanul is valami olyat képzelünk oda, ami nem teljesen tiszta vagy normális, pusztán azért, mert Marconné jóval idősebb a férjénél.
Tranzakció a szerelem?
A nők évszázadok óta lamentálnak rajta, hogy a férfiak a fiatalabb nőket keresik, a férfiak illetve az evolúciókutatók pedig azzal érvelnek, hogy érthető módon a férfiak a termékenység jeleihez, azaz a tiszta bőrhöz, a karcsú derékhoz – amelyet az ösztrogén segít elő – és a szimmetriához vonzódnak, melyet viszont az idő bont meg. A férfiak szépségigényével pedig szembeállítják, hogy a nők a társadalmi pozícióhoz és az anyagi biztonsághoz vonzódnak, hiszen evolúciós szempontból a hatalmas és sok erőforrással rendelkező férfiak teszik nekik lehetővé, hogy gyerekeiket nyugodt körülmények között neveljék fel. Ezeket a preferenciákat kár is lenne tagadni, megfigyelhetőek a világ minden táján, minden korban. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan idősebb nők, akik ne lennének népszerűek a (fiatalabb) férfiak körében, de ők gyakran olyan nők, akik szintén kitűnnek valamilyen oknál fogva az átlagból. És ha mi nők azt mondjuk, hogy olyan férfira vágyunk, aki bizonyos szempontból erősebb, mint mi, és ez túlmutat a bicepszük erején, akkor egyszerűen nem sértődhetünk meg a férfiak preferenciáin sem.
Ettől függetlenül persze spekulálunk és ítélkezünk, ha nagy korkülönbséget látunk egy párnál: ha a nő a fiatalabb, pénzt és presztízst sejtünk a férfinél; ha a férfi, akkor valamiféle perverziót. Az általános elképzelés a nagy korkülönbséggel rendelkező párokkal kapcsolatban az, hogy a viszonyuk tranzakcionális, azaz nem csupán érzelmekre épül. Ez az elmélet viszont nem tud magyarázatot adni minden korkülönbségbeli felállásra.
Az elképzeléssel két probléma van: az egyik az, hogy minden kapcsolatra rá lehet húzni a tranzakcionális modellt, így a nagy korkülönbséges kapcsolatok nem lényegi dolgokban fognak eltérni a többiektől. Vagyis lehet, hogy a fiatal nő azért van együtt az idős férfival, mert annak nagyobb vagyona és ezzel járó presztízse van, de valójában az teljesen ugyanaz az erkölcsi felállás, amikor a fiatal nő azért szeret bele a fiatal férfiba, mert profi focista, vagy jól játszik a gitáron. Mindkét esetben olyan külső faktor – a presztízs – határozza meg a szerelem kialakulását, aminek nincs köze a férfi valódi személyiségéhez. Arról nem is beszélve, hogy a világunk, amiben élünk, és beleszeretünk emberekbe, nem a semmiben lebegő személyiségekből áll, akikbe tiszta szívvel beleszeretünk. Minden embert a hátterével együtt látunk, így azzal együtt is szeretünk bele.
