Sírjon, mert tudja, hogy milyen kiadások várnak rá a tanévkezdéssel, ezért sokan még hitelt is felvesznek, hogy ki tudják fizetni a tanszerekkel, osztálypénzzel, ruhavásárlással kapcsolatos költségeket. Vagy nevessen, hiszen végre elkezdődik az iskola, ami véget vet a nyári szünet alatti lelkiismeret-furdalásnak (a munkám miatt nem tudok rendesen foglalkozni a gyerekekkel), a logisztikai bűvészmutatványoknak (ki vigyáz a kicsikre, amíg értekezleten ülök), szívességkéréseknek (anyu, csak még egy pár napig hadd legyenek nálad, könyörgök) és persze pénzköltésnek (nyári táborok, strandok, lángosok).
Mivel a vakáció 10 hétig tart, miközben az átlag munkavállaló 2 hét szabadságot tud kivenni egyhuzamban, egy gyors matekkal kiszámolható, hogy a szülőknek két teljes hónapot kell úgy megoldani, hogy a gyerek biztonságban legyen, jól érezze magát, és lehetőleg valami értelmes dologgal foglalkozzon (azaz ne végig a számítógép előtt üljön). Minderre jön most rá a járvány.
Megállt az idő
A március közepén bevezetett digitális tanrend alatt a szülők átlényegültek pedagógussá és a home office-ban letolt munka mellett próbálták teljesíteni a gyerekük iskolai kötelezettségeit is: ha kellett, matek feladatokat oldottak meg, ha kellett házi dolgozatokat írtak. Görnyedtek a gyerekeik könyve felett, és igyekeztek elsajátítani a hatalmas mennyiségű és zömmel értelmetlen tananyagot. A tanév végére a legtöbbjük rettenetesen kimerült. Talán nem véletlen, hogy a „mennyire veszélyes ez a vírus?” típusú vitákban az általános iskolás korú gyerekkel rendelkező szülők között magasabbnak tűnik azok aránya, akik az iskolák bezárását nem tartanák indokoltnak. A tavaszi félév olyan szinten volt megterhelő, hogy a nyár beköszöntével a „végre nem kell a gyerekkel tanulni” sóhajtás hallatszott mindenünnen.
Már jócskán belemerültünk a 21. századba, de vannak az életünknek olyan terei, amelyek évtizedek óta nem változnak. Ilyen az oktatási rendszerünk, amely sok tekintetben közelebb áll a szocializmusban megismert modellhez, mint azokhoz a korszerű szemléletet képviselő iskolákhoz, amelyek alkalmazkodnak ahhoz a tényhez, hogy az informatikai forradalom után már egészen másfajta tudást, másfajta módszertannal kell a gyerekeknek átadni.
Totális nonszensz úgy csinálni, mintha nem lenne Google, amellyel fél másodperc alatt meg lehet találni azokat az adatokat, amelyek bemagolását még mindig elvárják a tanulóktól, miközben leginkább azt kellene nekik megtanítani, hogy ebben a végtelen adattárban hogyan tudnak keresni, az információt hogyan tudják feldolgozni, és a valódit a hamistól elválasztani.
A rendszerváltást követően teljesen átalakultak a munkahelyek, a szocialista nagyipar összeomlását és a mezőgazdasági ágazat zsugorodását követően a magyar gazdaság is átállt a kapitalista termelésre, amellyel együtt járt például a szolgáltatási szektor hihetetlen mértékű bővülése. Ma már a GDP 70 százalékát ez a szektor állítja elő. Azaz: az emberek zömmel nem hajnalban mennek a gyárba dolgozni, az irodákban viszont nem reggel 6-kor kezdődik el a munka. Mégsem sikerült elérni azt, hogy ne 8-kor, hanem 9-kor kezdődjön a tanítás. A gyerekpszichológusok évtizedek óta mondják, hogy a korai iskolakezdés nem egészséges, különösen a kiskamaszoknál nem az, akiknek a testükben zajló mindenféle átalakulás miatt sokkal több pihenésre lenne szükségük. Aztán ott van az iskolatáska kérdés. 50 éve is nehéz volt, most is az. Kevés olyan iskola van, amely képes eredményesen megbirkózni azzal a kihívással, hogy a tabletek korában ne cipeltessen a diákokkal 5-7 kiló tankönyvet naponta.
A pedagógus szakma – ahogy korábban sem volt – ma sincs megbecsülve. A tantestületekben túlhajszolt, kiégett, zömmel idősödő nők ülnek. Férfiak alig, belőlük testnevelő tanár és igazgató lesz (esetleg a nemzeti pedagóguskar elnöke). Pont úgy, mint a szocializmusban.
A nyári szünet hossza 10 hét. A nyári szünet hossza is maradt annyi, mint akkor volt. A különbség annyi, hogy a piacgazdaság jól reagál az igényekre, ezért bőséges a kínálat a drágábbnál drágább nyári táborok között. De ahhoz, hogy ezeket ki tudd fizetni, dolgoznod kell. De hogyan, ha 10 hétből 8-ban gondoskodnod kell a gyerekeid egész napos ellátásáról? Ördögi kör.
Magolni – csendben
Az iskolák zömében az oktatás frontálisan történik: elöl áll a pedagógus, a gyerekek egymás mögött ülve hallgatják az előadását. Akárcsak 40 évvel ezelőtt. A diákoknak az órán beszélgetniük tilos. Miközben teljesen megváltozott a világ: az összeszerelő üzemekből az automatika és a robotizáció kiszorítja az élő munkát, a mesterséges intelligencia egyre szélesebb alkalmazása pedig a fehérgalléros foglalkozások egy jó részét is veszélyezteti. A drasztikus változások miatt határozzák meg máshol az oktatás tartalmát és struktúráját az olyan fogalmak, mint a „tudás alapú társadalom” vagy az „élethosszig tartó tanulás”. A sikeres boldoguláshoz az úgynevezett „soft skillek” fejlesztése szükséges, azaz az egymással együttműködni tudás, a kommunikációs képesség és a kreativitás. Aki volt állásinterjún, pontosan tudja, miről beszélek: a munkaadók különböző technikákkal szűrik, kikben vannak meg ezek, és azokat veszik fel. Ehhez képest a magyar iskoláknak hátraarcot vezényeltek, így mindezekből a soft skillekből a NAT jóformán nem tartalmaz semmit. Megmaradt a tanórán a „csend” és otthon a „magolj” parancsa. Csak elvétve akadnak olyan iskolák, ahol a gyerekek közösen dolgoznak, projekteket állítanak elő, ahol a bennük lévő kreativitást nem kiirtják, hanem szárnyakat adnak neki. Ahol nem azt mondják nekik, hogy hallgassanak, hanem azt, hogy beszéljenek.
A karantén időszaka alatt sok szülő szembesülhetett ezzel a változatlansággal. Amikor a gyerekeik tankönyve felé görnyedtek, azt láthatták: jé, pont ezt és pont így tanultuk mi is. Semmi változás. Valakiket ez megnyugtat. Mások azonban azt kérdezik: biztosan, jó az, hogy miközben egy teljesen új világban élünk, egy régi világ elavult eszményei szerint működnek az iskolák?
(Kiemelt kép: Getty Images)
Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!
