Canberraban már érvénybe lépett egy helyi rendelet, miszerint minden gazdának kötelező megsétáltatnia a kutyáját naponta; aki ezt nem tartja be, annak 2500 euró büntetést kell fizetnie. Németországban most adták be a törvénytervezetet, melyben a kutyatartókat arra köteleznék, hogy naponta legalább kétszer egy órát kint töltsenek az állatukkal. A törvény várhatóan 2021-től lép érvénybe. Úgy tűnik, az a trend érvényesül, hogy az állatkínzás fogalma alá tartozó dolgok köre egyre szélesedik.

„Csak” egy állat?

Bár nekem nincs kutyám, de az egyik legjobb barátnőmnek van: ő példaszerű gazdija Szambának, egy tízéves labrador-whippet keveréknek, aki mindig úgy tesz, mintha éppen éhen halni készülne, emellett pedig szeret labdázni és az is fontos neki, hogy kellő mértékű csodálatban részesüljön, amikor a labdával a szájában pózol. Szambának valószínűleg ideális kutyaélete van: naponta kétszer másfél órát sétál, egészségesen étkezik és keveset van Zsófi nélkül. Nekem macskám volt, Alfi, aki kiskorában fürjhúson élt, mert gyengécske volt, és kellett neki a csillagászati árú luxuskaja, majd nemrég az exbarátomnál kötött ki, egyebek között azért, mert ott nagyobb a terasz, és nincs szomszédmacska, aki idegesítené a kicsikét.
Sokan rajongunk az állatainkért, de Magyarországon azért jó néhány olyan történetet is lehetett hallani az elmúlt időszakban, amelyek arról tanúskodnak, hogy nem mindenki tekint az állatokra olyan élőlényként, amelynek az érdekei a sajátunkkal azonos súllyal esnek a latba. Extrém példája volt ennek a hozzáállásnak a nő, aki a kutyáját az autója mögé kötötte és addig húzta, amíg gyakorlatilag kivégezte az állatot, pusztán azért, mert az elkóborolt. Ezért két év felfüggesztettet kapott, amire nem is igazán lehet mit mondani. Ha nekem kéne kiszabnom erre a tettre büntetést, bajban lennék: a kutyát már semmi nem hozza vissza, a nő pedig, tekintve, hogy 68 éves, nem valószínű, hogy nagy ugrásokra lenne még képes abban, hogy az állatokhoz való hozzáállásán változtasson. Nem érezte magát bűnösnek, ahogyan sokan mások sem, akik láncon tartják a kutyájukat, vagy éheztetik, ez az emberek egy részének nem taszító, hanem természetes, hiszen „csak” egy állatról van szó.
Az alföldi tanyavilágból származó nagymamám mesélte nekem, hogy amikor gyerek volt, a harmincas években, ha a macskáiknak kölykei lettek, azokat vízbe fojtották, mert nem volt szükség rájuk. Ez volt a természetes, ahogyan az is, hogy neki már kislánykorában képesnek kellett lennie arra, hogy átvágja egy tyúk nyakát. Idősebb korában úgy nyilatkozott erről, hogy irtózott tőle, és örül neki, hogy a boltban a csirkét már holtan és letollazva árulják.
De mi a különbség a kutya a és a csirke megölése között? A legtöbben nem gondolkodunk róla, hogy ami húst megeszünk, annak az ára is állatok megölése, akik a korai haláluk előtt is gyakran siralmas életet élnek. Ezt soha nem tennénk meg emberekkel, aminek az oka a faji megkülönböztetés, lévén, hogy az ember más faj, mint az állatok, akik viszont egymáshoz képest is más fajba tartoznak. Peter Singer filozófus nagy hatással volt az állatok morális státuszának az értelmezésében.

Szerinte olyan módon tartjuk magunkat fontosabbnak más állatoknál, hogy nem tudjuk ezt alátámasztani morális szempontból releváns különbséggel, aminek ehhez léteznie kéne ember és állat között.

Ezt ahhoz hasonlítja, hogy volt idő, nem is olyan rég, hogy egyes embercsoportok azt gondolták, hogy az morálisan kifogásolhatatlan, hogy egyes embercsoportok, nevezetesen a fehérek, olyan módon birtokoljanak egy másik embercsoportot, vagyis a feketéket, ahogyan mi ma birtokoljuk az állatokat. Az ember bőrszíne nyilvánvalóan nem morálisan releváns különbség az egyes egyedek között, ahogyan Singer szerint az sem, hogy az állatok milyen módon különböznek tőlünk. Ma már undort érzünk, ha a rabszolgatartásra gondolunk, és Singer szerint a jövőben az állatokhoz való mai hozzáállásunk is ilyen undort fog kiváltani. Azaz az a helyzet, hogy mivel nincsen morális alapja a faji megkülönböztetésnek, annak kéne a szabálynak lennie, hogy ha valamit nem teszünk meg egy emberrel, akkor azt egy állattal sem tehetjük meg.

Csúcson az ember

Ellenérvként erre azt szokták felhozni, hogy az ember annyiban más, hogy intelligensebb az állatoknál, ami a mi intelligencia definíciónk szerint így is van, de ha elfogadnánk ezt az érvelést, akkor az emberek között fennálló intelligenciakülönbségek is extra jogokat biztosítanának egyeseknek. Ez viszont minden jóérzésű embernél kiveri a biztosítékot.