Fellini azzal a csodálatos képpel marad meg örökre emlékezetünkben, amikor Mastroianni a Trevi-kútnál kézen fogva vezeti Ekberget; Eizenstein azzal a döbbenetes képsorral, amikor a gyermekkocsi gurul le a lépcsőn a forradalom zűrzavarában; Bergman azzal a pillanattal, amikor Ingrid Bergman és Liv Ullmann egymásra néz a halál pillanatában. Egy-egy zseniális filmrendezői életműből egy-egy villanás, amely belénk ivódott, ami az örökkévalóságot jelenti.
És Jirši Menzelből? Szintén egy magasztos, fennkölt, emelkedett pillanat. Amikor a Szigorúan ellenőrzött vonatok kulcsjelenetében Hrma, a vasutasfiú egy vasúti pecsétet lehel szerelme, Mása pucér fenekére az állomáson. Szentimentális és groteszk, emelkedett és banális, szenvedélyes és ironikus egyszerre, mint Menzel egész életműve, amely korszakot jelent az egész filmtörténelemben. Része egy kolosszális vonulatnak, a cseh kultúrának, Hašekkel, Havellel, Hraballal, Muchával, Formannal, Ján Kadárral és a többi elképesztő művésszel együtt, és közben valami teljesen sajátosat, hasonlíthatatlan egyedit hoz létre. Bereményi Géza többször mondta, hogy rólam mindig Menzel valamelyik hőse jut eszébe. Duzzogtam, hogy miért, hogy miért nem Scorsese vagy Coppola valamelyik szereplőjéhez hasonlít engem. El is mondtam találkozásunk alkalmából a film nagy cseh varázslójának, reméltem, hogy viccesnek veszi, de komoly arcot vágott: – Örülj neki – mondta –, mert az én hőseim kelekótyák, félnótások, esetlenek, nagyon mindennapi emberek, de élvezni tudják az élet apró örömeit, boldogok. – Te is boldog vagy? – kérdeztem vissza. – Persze – válaszolta magától értetődő természetességgel. – Miért ne? Csodás emberek vannak körülöttem, csodás feleségem van, ott a sok csodás lány, sör, étel, könyv, és ott a film, a színház! Beülök a kocsmámba, kiülök a térre, benézek egy színházba, és már tökéletes nekem a világ. Meg sem érdemel ennyi csodát egy magamfajta pernahajder alak! Ebből a sok csodából szeretnék valamit visszaadni a filmjeimben.
Igen, nem érdekelték őt sem az életben, sem a műveiben a hősök, a gigászok, a magasztos eszmék, robusztus harci tettek, heroikus ömlengések. Ő a mindennapi örömök, gondok, helytállások, árulások, álmok, célok, csalódások, kacérságok, szerelmek, rivalizálások, gondok, keservek és derűk krónikusa volt, és marad mindörökre.
Meghalt Jirši Menzel Oscar-díjas filmrendező, megannyi kedvencünk, a Sörgyári capriccio, Az én kis falum, az Őfelsége pincére voltam és a többi remekmű alkotója, átálmodta magát egy más szférába. Mindig emlékezni fogunk rá, amíg csak vonzó, formás női fenekek lesznek ezen a világon…

Kérjük, segítsd a munkánkat, és szánj pár percet a kérdőívünk kitöltésére, mert tudni szeretnénk a véleményedet a Nők Lapjáról és a nőklapja.hu-ról!