1. MEGHALLGATNÁL VÉGRE?

„Akár bevalljuk, akár nem, mindannyiunk alapvető vágya, hogy fogadjanak el és szeressenek minket. Sokszor azonban bástyákkal vesszük körbe magunkat, hogy ezt leplezzük: vádaskodunk, régi sérelmeket emlegetünk fel, a másikat hibáztatjuk, megsértődünk, és az elvárásainkat hangoztatjuk. Ám ezzel nem jutunk előrébb a vita megoldásában, csak elijesztjük a társunkat. Amíg mi magunk nem tudjuk, hogy mitől lennénk jobban, a párunk sem lesz képes erősíteni a kapcsolatunkat. Higgadjunk le, és nézzünk magunkba: keressük meg, hogy mi a valódi vágyunk ebben a helyzetben, és ezután mondjuk el a kedvesünknek. De ne azt mondjuk, hogy »legyél megértő és elfogadó«, mert ezt túl általános, párunk miből tudhatná, hogy számunkra ez mit jelent, és mi miből éreznénk a figyelmességét? Fogalmazzunk nagyon konkrétan: »Amikor hazaérve elmesélem neked a napomat, kérlek, tíz percig ne szólj közbe, csak hallgass meg.« És ne felejtsük el megkérdezni a párunkat arról, hogy ő mit szeretne.”

2. HÁNY MÁSODPERC A BOLDOGSÁG?

„Sokunkban él az illúzió, hogy létezik felhőtlen együttélés, állandó boldogság. Holott valójában képtelenség hullámvölgyek nélküli, lángoló szerelemben élni. Az érzések természetüktől fogva időlegesek és periodikusak. Idézzük csak fel életünk legszebb élményét párunkkal! Meddig tartott bennünk az a csodálatos pillanat? Öt másodperc, vagy netán tíz is volt? Több biztosan nem. Ha a boldogság ilyen elillanó megelégedettséget jelent, akkor az elkerülhetetlenül előforduló negatív érzéseket sem érdemes örökkévalónak kezelni. A feszültség hullámai is előtörnek, majd elülnek: hiszen a konfliktusra vonatkozó gondolatainkat és az általa befolyásolt viselkedést is le tudjuk állítani. Egy jó párkapcsolatban számíthatunk arra, hogy a másiktól többnyire megkapjuk az érzelmi támogatást, de a társunk nélkül, csak önmagunkra számítva is képesnek kell lennünk arra, hogy elviseljük az élet kellemetlenségeit és szabályozni tudjuk az érzelmeinket.”

3. SZINTET LÉPTÉL?

„Minden párkapcsolatnak vannak fejlődési szakaszai, melyek során a közeledés és távolodás ciklusai váltják egymást. A kezdeti szerelmes hónapok izzó egymásba olvadásában csak a »mi« szimbiózisa létezik. A következő fázisban már rugalmasabban, két önálló személyiségként kötődnek egymáshoz a szerelmesek, és újra előtérbe kerül az »én« is. A »gyakorlás« szakaszában még kevesebb együttlét jellemző a párokra, újra képbe kerülnek a barátok, a munka, vágynak új emberek megismerésére – de a köztük lévő vékony fonal azért erős. Végül ideális esetben az eltávolodást az »újraközeledés« követi: a »te« szakasz, amikor a szerelmesek már igazi társai egymásnak, és biztosan tudják, ha éppen nincsenek együtt, akkor is él közöttük a szeretet. Ezek a szakaszváltások gyakran komoly félelmeket és kapcsolati krízist okoznak a párnak, főképpen, ha egyikük már a következő szintre lépett, a másik azonban még a korábbinál tart. De ha tudatosítjuk, hogy ez a természetes fejlődése egy kapcsolatnak, és képesek vagyunk a szeretet és a közös célok érdekében nagyobb teret adni a másiknak, akkor van esélyünk arra, hogy a fáziseltolódásnak ne szakítás legyen a következménye.”

…

A két utolsó tanácsot a Nők Lapja Psziché 2016/6. számának 103. oldalán olvashatjátok.

Szöveg: Fekete Edina

Fotó: Thinkstock