„Már az esküvőnk szervezésében is nagyon sokat segítettek a volt férjem szülei – kezdi a történetét Czeiler-Fóris Angelika. – A ruhaválasztásnál éreztem a leginkább, hogy a sarkamra kell állnom, ha olyan ruhát szeretnék viselni, amilyen nekem tetszik. Ezt még konfliktus nélkül sikerült lebonyolítani. Később viszont bármilyen ötlettel álltam elő a férjemnek az életünket illetően, mindent a szüleivel, elsősorban a papájával kellett egyeztetni. Ez nekem furcsa volt, mert a szüleimtől olyan örökséget hoztam, hogy tudtam, számíthatok magamra, és bármit meg tudok csinálni, képes vagyok önálló életet élni. A volt férjem családjában viszont nem történhetett semmi az édesapa közreműködése nélkül.”

Onnantól kezdve a szülők a fiatal pár minden fontos lépésénél ott voltak, nem hagyták, hogy egyedül döntsenek például a lakásvásárlásról sem. „Amikor lakáscserét szerveztem, elküldték velem a volt apósom unokatestvérét, hogy felmérje ő is a terepet. A következő alkalommal az apósom maga jött el megnézni az újabb lakást. Nem értettem, miért nem gondolják rólam, hogy képes vagyok a családom érdekében megfelelő döntéseket hozni, amikor a munkahelyemen már egész fiatalon komoly cégek vezetésével bíztak meg.

A volt anyósom naponta vagy kétnaponta hozott fél kiló kenyeret és egy szál kolbászt, mondván, hogy én sokat dolgozom, és ő csak segíteni akar. Nem érdekelte, hogy én a munkám mellett lelkesen vetettem bele magam a háziasszonyszerepbe: főztem, varrtam, gondoztam a virágokat, stb. Akkor hangzott el a férjemtől először, hogy igazán hálás lehetnék, amiért az anyja ilyen áldozatokat hoz értünk” – emlékszik vissza Angelika.

A GYEREKNEVELÉSBE IS BELESZÓLTAK

A helyzet csak romlott, amikor megszülettek Angelikáék gyerekei. Nem hagyták őket szülőkként kibontakozni, hanem – amikor csak lehetett – próbáltak hatást gyakorolni rájuk. „Komoly harcaink voltak a baba sírni hagyása terén. Én soha nem hagytam sírni őket, de amikor ott voltak az anyósomék, folyton elmondták, hogy elkényeztetett anyagyilkos lesz a gyerek, ha mindig felkapkodom. A karácsonyokat szerettem volna úgy kialakítani, hogy szenteste négyesben, a gyerekekkel vagyunk, majd 25-én az egyik, 26-án a másik nagyszülőkhöz megyünk ünnepelni. Az én szüleim ezt tiszteletben is tartották. A volt férjem szülei viszont számos szentestén beugrottak, és ott maradtak vacsorára akkor is, amikor csak négy személyre terítettem meg az ünnepi asztalt” – meséli Angelika.

Olykor a gyerekeket is felhasználták arra, hogy beleszóljanak a család életébe. „Amikor a második gyerekünket terveztük, apósomék azt mondták az elsőnek: minek neked kistesó? Itt vannak az unokatesók. Anyukád úgyis annyit dolgozik, csak este jut haza, fel sem fogja tudni nevelni” – idézi fel Angelika, aki még a férje támogatására sem számíthatott, mert a férfi mindenben a szülei mellé állt. Angelika, bár sokat küzdött azért, hogy jobb irányba terelje a házasságát és a családi életüket, folyton ellenállásba ütközött, ezért tizennégy év házasság után végül a válás mellett döntött.

…

A teljes cikket a Nők Lapja Évszakok 2019-es nyári számában olvashatjátok el. A magazin június 5-től kapható az újságosoknál.

Szöveg: Zádrovich Aliz

Fotó: Getty Images