Felsorolni is nehéz, hány dal, lemez, színpadi produkció, filmzene, formáció és színházi előadás köthető Hrutka Róberthez, akinél sokoldalúbb és érzékenyebb művészt nagyítóval is nehezen lehetne találni. Hivatalos biográfiája szerint ötévesen kapta első hangszerét, később zongorázni, gitározni és énekelni tanult. Pilinszky Négysorosa már örökké az ő hangján csendül fel a fejünkben, de azt talán kevesen tudják róla, hogy pályája legelején punkzenészként indult neki a színpadnak.

A beszélgetés rövid átirata a videó alatt olvasható.

Összekötő kapocs

Mi lehet az az irányadó gondolata az életének, ami gyerekkora óta meghatározó? – indítja a beszélgetést egy mélyre hatoló kérdéssel Juhász Anna, Robi pedig azonnal rávágja, hogy olyan alkotásokat szeretne adni a világnak, amelyeket élete végéig fel tud vállalni. „Nem szeretnék szemetelni” – mondja, és ennek megfelelően irányítja pályáját, ehhez a vezérelvhez igazodva vállal el feladatokat, felkéréseket.

Felidézi, hogy gyerekkorában sokat volt kórházban, egy súlyos fertőzés miatt egy időre a hallását is elvesztette, és talán ennek a traumának is köszönhető, hogy rátalált a zenére, ami mint egy őt a világgal összekötő kapocs működik a számára.

Robinak a színpad volt az egyetlen hely, ahol meg tudott nyílni: zárkózott fiúként nagyon vágyott és a mai napig folyamatosan vágyik arra a szeretetre, amit a színpadon megtapasztal.

Fiatal srácként egy olyan punkzenekar tagja volt, akik Juhász Gyula kötetekkel mászkáltak a térre, és a költészetből merítették az inspirációt dalszövegeikhez. Talán ennek is köszönhető, hogy a mai napig nagyon nagy elvárásokat támaszt a dalok szövegeit illetően.

Emberek, dalok

Hrutka Robi művészetét a sokszínűség jellemzi, Anna arra kérdez rá, van-e a számtalan műfaj, alkotás között olyan, amit a legközelebb érez magához. Robi úgy véli, ő csakis így, ezen a változásos kihívásokat felsorakoztató életpályán tud jól működni, neki szüksége van a nagy amplitúdókra, az éles váltásokra, a folyamatos impulzusokra.

Szóba került közös munkája Bereményi Gézával, elmeséli, hogy Gézához érdemes alkalmazkodni. Lenyűgöző az a képessége, ahogyan lecsupaszítja a nyelvet, és a legegyszerűbb, sallangmentes, fellengzős kifejezések nélküli szöveggel csal könnyet az emberek szemébe.
Robi azt mondja, változatos pályafutása megtanította alázatra, arra, hogy alkalmazkodni tudjon másokhoz, és arra is, hogy képes legyen elengedni dolgokat, folyamatosan felülbírálni önmagát, és egyre jobbra és jobbra törekedni.

Mi mozgat most? – kérdi Anna. „Meg kell ismernem az embert, akinek dalt írok.” Fontosak lettek Robi számára a szakmai barátságok, az előadók, az, hogy közelebbről is megismerje azt az embert, akinek zenét ír, akivel együttműködik. Ezek a kapcsolódások jelentik a legnagyobb hajtóerőt mostani életében.

A Pura Poesia korábbi részei itt nézhetők meg.
Szerkesztő: Juhász Anna, Ribánszky Ágota
Kiemelt kép: Canva

Elindult Nők Lapja Olvasósarok nevű kortárs könyvklubunk! Gyere, csatlakozz, olvass velünk!