Egy szerelem vége űrt, értetlenséget és fájdalmat hagy maga után. Ez igaz lehet akkor is, ha a kapcsolat valóban tartalmas, mély érzéseken és kölcsönös tiszteleten alapult, és akkor is, ha egy valódi „pernahajderrel” sodort össze az élet, akivel mindent átélhettünk, csupán a harmóniát nem. A gyógyulás folyamata minden esetben hosszú, önismerettel kikövezett, döcögős út. Miután azonban már eleget nyalogattuk a sebeinket, felmerülhet a kérdés: hogyan tudunk újra hinni a kapcsolatokban és egyáltalán, a szerelemben? A mondással ellentétben az idő nem gyógyítja be a sebeket, ami azonban sokat segíthet, az önmagunkba vetett hit visszaépítése:

Fogadjuk el az esendőségünket

El kell ismernünk, hogy semmi sem fekete-fehér, mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai, mindenki követhet el súlyos hibákat – mi is. Az önmarcangolás helyett azonban próbáljuk reálisan megvizsgálni a kapcsolatban betöltött szerepünket, hogy az általunk elkövetett hibákkal is tisztába kerüljünk: felismerjük és elfogadjuk azokat. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy a jövőben ne követhessük el őket újra.

Vizsgáljuk meg, mi lakozik a heves érzelmek mögött

Nagyon sok időbe és munkába telik, mire a szakítás után érzett dühöt, szorongást, ellenségességet és frusztrációt legyőzzük. Ezt el kell fogadni, és türelemmel kell lenni magunk felé. Amikor ezek az érzések ránk törnek, meg kell vizsgálnunk, pontosan miért is érezzük őket, milyen gondolatok kíséretében jelentkeznek. Magunkra vagyunk dühösek vagy a másikra? Mitől szorongunk: attól, hogy nem fogunk tudni soha megbocsátani vagy újra szeretni? Amint ezeknek az érzéseknek a hátterét felkutattuk, máris el lehet indulni azon az úton, ami a feloldozás felé vezet.

Hagyjuk hátra a múltat

A szerelmünk árulását a legnehezebb feldolgozni, hiszen ő volt az, akiben feltétel nélkül megbíztunk. Ha azonban állandóan csak a düh és az önsajnálat munkál bennünk, sosem fogunk majd tudni túllépni a történteken, és tiszta lappal kezdeni egy új kapcsolatban. A múlton már nem érdemes rágódni, ne cipeljük magunkkal minden egyes nap, ne engedjük, hogy a korábbi csalódás határozza meg a jövőnket is, mert így megfosztjuk magunkat a boldogságtól. Éljünk meg minden érzést, aztán engedjük el őket.

Tudatosítsuk, hogy biztonságban vagyunk

Egy szakítás után az ember hajlamos rá, hogy a lehető legsötétebben lássa a világot, és mindenkiben csak a rosszat keresse. Ezért nem árt, ha időről időre emlékeztetjük magunkat, hogy a világ egy szépségekkel teli, gyönyörű hely, és igenis rengeteg jóakaratú, tiszta szívű ember lakja. Koncentráljunk az apró szépségekre, örüljünk annak, hogy támogató családunk és jó barátaink vannak. Ez sokat segít abban, hogy újra pozitívan lássuk majd a dolgokat.

Nem halunk bele

Persze, pokolian tud fájni, sőt, néha tényleg érezhetjük úgy, hogy perceken belül belehasad a szívünk, de ha reálisan gondolkodunk, akkor tudjuk, hogy a világ nem áll meg a szakítás után sem. Meg kell próbálnunk elfogadni, hogy az élet velejárója, hogy néha visszaélnek a bizalmunkkal, elárulnak és fájdalmat okoznak. Ettől azonban még nem leszünk kevesebbek. Erősítsük az önbizalmunkat azzal, hogy bármilyen nehézséggel is találjuk szembe magunkat, túléljük azt, és meg tudunk birkózni vele.

Bocsássunk meg magunknak

Nemcsak azokért a hibákért, amiket a kapcsolat alatt elkövettünk, hanem azért is, ha egy ideig a dühünket azokon vezettük le, akiket a legjobban szeretünk. Utóbbiért természetesen meg kell követnünk, akiket megbántottunk. Gyógyulás viszont nincs anélkül, hogy leraknánk a terheinket, és elengednénk az önmagunk iránt érzett dühünket is.

Önismeret mindenekfelett

A későbbiekre nézve tudatosítani kell magunkban, hogy amíg nem ismerjük a saját vágyainkat és igényeinket, addig a párunktól sem várhatjuk el, hogy teljesítse azokat, így pedig egy párkapcsolatban sem vehetünk részt teljes értékűen. Dolgoznunk kell saját magunkon: minél nagyobb önismeretre kell szert tennünk, hogy bízzunk magunkban és szeressük azt, akit a tükörben látunk. Ezek mind fontosak ahhoz, hogy újra teljes értékűen, bizalommal és és hittel tudjunk belevágni egy kapcsolatba.

Szöveg: F.R.

Fotó: Thinkstock